A vállalatfelvásárlási lépés nem idegen a Candytől, az elmúlt években egy cseh hűtőgépgyár és egy orosz vállalat megvételére is sor került. Az olasz cégnek a kilencvenes években már volt egy lazább üzleti kapcsolata a Hajdúsági Iparművekkel, a téglási cég gyártotta a Candy Zerowatt márkájú mosógépeit. Olasz lapokban megjelent információk szerint az utóbbi hónapokban egy észak-dunántúli tűzhelygyártó megvételéről is tárgyaltak, de erről Silvano Fumagalli cégvezető-tulajdonos nem nyilatkozott.
A vezető Budapesten az Európai Fehérárugyártók Szövetségének (CECED) konferenciáján vett részt. Elmondta, a kelet-európai térségben még van felfutási lehetőség, bár a magyar piac egyre inkább a nyugat-európaira hasonlít, ahol stagnálás figyelhető meg. A fellendülés megtorpanását a vezető azzal indokolta, hogy eltűntek a kis- és közepes kereskedések, maradtak az elektronikai megaláncok, amelyek nagyon kemény feltételeket szabnak a szállítóknak, olvasható a Napi Gazdaságban.