Négy év óta nem volt ilyen magas az Oscar-díj átadása estéjének nézettsége. A tavalyi évhez képest 10,5 millióval többen látták a díjkiosztót.
A siker kulcsa a Gyűrűk Ura 3 iránti felfokozott érdeklődés mellett az lehetett, hogy Billy Crystal hosszabb idő után először vezette a gálát. A díjátadó ünnepségre három éven keresztül egyre kevesebb televíziónéző volt kíváncsi, a mélyponton pedig a tavalyi gála jelentette, melyet az iraki háború is beárnyékolt. Az ideinél az 1998-as Titanic fémjelezte Oscar-gála vonzott több nézőt.
A Nielsen Media Research előzetes felmérése szerint a 76. Oscar-díjkiosztót körülbelül 43,5 millióan látták az ABC műsorán, ez 10,5 milliós növekedést jelent a 2003-as nézettségi adatokhoz képest. A 18-49 év közötti felnőttek körében az ABC által sugárzott gála 15,3 százalékos volt az Oscar-gála nézettsége, ami 22 százalékos növekedést jelent.
A statisztikák szerint 73,4 millió néző nézte meg az Egyesült Államokban legalább egy részét a 3 és fél órás díjkiosztónak.
Újítást jelentett, hogy a show a szokásos március végi időpontról előre került február végére, ami kulcsfontosságú időszak, mivel ekkortájt derül ki, milyen hirdetési árakkal számolhatnak a helyi csatornák az elkövetkező időszakban.
Az idei Oscar-show egyébként megelőzte a rivális adók által közvetített többi díjkiosztót. A Golden Globe, melyet az NBC-n 26,8 millió néző követett figyelemmel, és a Grammy, melyet a CBS 26,3 millió fő nézője látott, lemaradt az Oscar mögött, idézi a Médiainfo a Hollywoodreporer.com oldalt.
Három év után szárnyalt az Oscar-gála nézettsége
Négy év óta nem volt ilyen magas az Oscar-díj átadása estéjének nézettsége. A tavalyi évhez képest 10,5 millióval többen látták a díjkiosztót.