3p

Ugyan a világ 500 legnagyobb cége között továbbra sincs magyar, az európai toplistán már három hazai társaságot is találunk. A most publikált rangsor két legfontosabb változása, hogy helycsere történt a Financial Times 500-as élén, míg a Gazprom az egy évvel korábbi 58. helyről a tizedikre ugrott.

Ismét olajipari vállalat, az Exxon Mobil áll a Financial Times üzleti napilap 500-as toplistájának élén, a tavalyi (és a korábbi években többször is) első General Electiric a dobogó második fokára szorult. A listán évek óta egymást előzgető GE-Microsoft duó számítástechnikai tagja a harmadik helyre került.

A 70 dollár feletti hordónkénti kőolajár a szektor cégeinek jót tett, az Exxon Mobil mellett az első tízbe került a BP, a Royal Dutch Shell és a Gazprom is. Ez utóbbi cégnél megjegyzendő, hogy eddig egyetlen kelet-európai (így orosz cég) sem szerepelt soha ilyen előkelő helyen. A szakértők az orosz energiaipari óriás előretörése kapcsán nem feledkeznek el felhívni a figyelmet, hogy a keletről érkező gázszállítások milyen eszközt adnak Putyin elnök kezébe.

A szektor erősödését mutatja, hogy olyan kevésbé ismert vállalatok, mint például a brazil Petrobas is a legjobb 50-be tudták felküzdeni magukat. Érdekesség, hogy az európai ranglistára felkerülő magyar cégek közül a legnagyobbnak számító Mol szintén ilyen iparágban tevékenykedik.

A bankszektor a legerősebb

Az 500 legnagyobb cég teljes kapitalizációját tekintve a kőolajipari vállalatok a tőkeérték 11,2 százalékát teszik ki, amellyel elmaradnak a bankszektor mögött. A pénzügyi vállalatok közül a legnagyobb az amerikai Citigroup lett, a második a Bank of America, amit az HSBC és a japán Mitsubishi UFJ Financial követi.

A kőolajszektorral szemben az elmúlt időszak az autóipar mélyrepülését hozta. Több, korábban a top 10-ben is szereplő reprezentáns tűnt el. Nem került fel például a listára a pénzügyi problémákkal küszködő General Motors, de kiesett a Ford is.

Üstökösként tört előre a Google

Az elektronikai cégek számára is gyengülést hozott az elmúlt év, több ismert vállalat is visszacsúszott a Financial Times 500-as listáján. A legismertebbek közül az IBM például a tizenharmadikról a huszonhatodikra, az Intel a tizenötödikről a 33. helyre esett vissza. Óriási előrelépést hajtott végre ugyanakkor a Google, az internetes keresőjéről ismert vállalat a tavalyi 279. helyről a hatvanadikra ugrott.

Három a magyar igazság

Ami kis hazánkat illeti, három magyar vállalat található az európai cégeket összefogó 500-as listán. A legjobban a Mol szerepelt, amely idén a 220. helyre került az egy évvel korábbi 233. után. Alig marad el a magyar olajipari vállalattól az OTP, amely egy évvel korábban még az elsőszámú magyar cég volt. A Csányi Sándor fémjelezte pénzintézet 41 helyet hátracsúszva idén a 253. lett. A Mol piaci értéke 11,17 milliárd dollár, míg a banké 9,7 milliárd lett.

A lista harmadik hazai cége a Magyar Telecom, amelynek kapitalizációja 4,66 milliárd dollárra rúgott. A magyarok közül a távközlési vállalat rontott legtöbbet a helyezésén, egy évvel korábban ugyanis még a 361. helyen volt.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!