2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az idén még négy új saját üzlet megnyitását tervezi Magyarországon (Gyöngyösön, Szegeden, Pécsen és Kaposváron) a Siesta Cipőgyártó Kft. - tudta meg a Világgazdaság Szalay Gábortól, a cég ügyvezető igazgatójától.

A minőségi gyerekcipőket gyártó és forgalmazó vállalat ebben az évben már három saját boltot nyitott, kettőt Budapesten, egyet pedig Keszthelyen. A jelenleg hat áruházat üzemeltető cég a következő három-négy évben 30 körülire tervezi növelni a saját üzemeltetésű hazai boltjai számát.

A társaság külföldön is intenzív terjeszkedésbe kezdett, a jelenleg is működő két, Bukarestben és Kolozsváron található romániai bolt mellett ősszel Nagyszebenben nyitnak új üzletet. Szeptember elején pedig Kijevben nyílik meg az első Siesta-termékeket forgalmazó bolt. A vállalat a közeljövőben intenzívebben terjeszkedik Szlovákiában és Csehországban is. A terjeszkedési célpontok között szerepel még Szlovénia és Horvátország is.

Növekvő bevétel

Az április végén zárult üzleti évben egymilliárd forintos bevételt elérő
cégnél az új üzleti évre a belföldi értékesítés 6 százalékos növekedésével számolnak. Az export felfutásával a forgalombővülés akár 12-13 százalék is lehet.

A gyermekek és a fiatalok részére készülő minőségi cipők hazai piacán 25 százalék körüli részesedésével piacvezetőnek számító Siesta Kft.-t a Marc Shoe Corporation két éve adta el a - többek közt a Richter, a Jela és a GBB márkát is jegyző - Shoe & Shirt Groupnak. Az osztrák csoport kevéssel ezután Szombathelyről a már meglévő vasvári telephelyére helyezte át a Siesta Cipőgyártó központját - írja a Világgazdaság.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!