3p

A Magyar Posta budaörsi logisztikai központjában a hét elejére feltorlódott mintegy nyolcszázezer küldeményt vasárnapra feldolgozták.

A késedelmesen kézbesített küldemények miatt kártérítési igényről egyelőre nem tudnak, ám ha a későbbiekben ilyen lesz, akkor indokolt esetekben a posta fizetni fog.

A Magyar Posta (MP) budaörsi logisztikai központjában helyreállt a szolgáltatási rend és a hét elejére feltorlódott mintegy nyolcszázezer küldeményt vasárnapra feldolgozták - mondta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter sajtótájékoztatón vasárnap, Budaörsön.

Hozzátette: hétfőtől a nyugdíjkifizetéseket rendben teljesítik és a március 20-ig esedékes személyi jövedelemadó bevallások kezelését is biztosítja a posta. A miniszter kérésére egy bizottság kivizsgálja a kialakult helyzet okait.

A problémát a korábbi tájékoztatás szerint az okozta, hogy a március elsejétől üzembe álló logisztikai központba a Keleti pályaudvar melletti levélfeldolgozó üzemből átvezényelt mintegy háromszáz dolgozó nem akarta vállalni a jelentős időráfordítással járó utazási többletet Budaörsre.

Szabó Pál az MP Rt. vezérigazgatója elmondta, jelenleg Budaörsön száz postai dolgozó és 49 postai szakközépiskolai diák dolgozik. A posta a budaörsi logisztikai központot 9,5 milliárd forint saját beruházással hozta létre és május elsejéig folyamatosan átkerül ide a postai küldemények hagyományos feldolgozási módja a Keleti pályaudvar mellől. Az eddigi hagyományos levélfeldolgozás során 27-szer kellett beavatkoznia emberi kéznek a folyamatba, ami az új logisztikai központban tízre csökken. Ez azt is jelenti, hogy míg a hagyományos módszerrel 1400-an végezték a levélfeldolgozást, az új üzemben már csak nyolcszáz dolgozóra van szükség. A logisztikai központ kialakításának célja az, hogy 2007 végére a Magyar Posta fel tudja venni a versenyt az Európai Unió tagországainak postáival.

A vezérigazgató elmondta, hogy annak a háromszáz dolgozónak, akik nem vették fel a munkát Budaörsön, a Munka törvénykönyve szerint felkínálnak egy új munkaterületet és eldönthetik, hogy ezt a második lehetőséget vállalják-e. Az MP Rt. nem mondott fel egyetlen munkát fel nem vevő dolgozójának sem, azonban ha ezt a második felkínált munkakört is visszautasítják, akkor várhatóan megszüntetik munkaviszonyukat - tette hozzá.

Tartós megoldást a munkáltató és a munkavállaló érdekképviseleteivel történő tárgyalások hozhatnak. Az átvezényelt munkavállalók egy része annak ellenére sem vállalta a budaörsi munkát, hogy az átlagos 6,5 százalékos alapbér fejlesztésen túl ők egy kiemelt plusz 1,5 százalékos juttatásban részesülnének, ami előre nem kalkulált kiadást jelent a társaságnak.

A késedelmesen kézbesített küldemények miatt kártérítési igényről egyelőre nem tud, ám ha a későbbiekben ilyen lesz, akkor indokolt esetekben a posta fizetni fog. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!