

Az eredeti tervek szerint pénteken adták volna át a Margit-szigeti Hajós Alfréd Uszoda új létesítményeit, amelyek a július 26-án kezdődő felnőtt úszó Európa-bajnokságnak adnának otthont. Ezzel szemben az új ugrótorony helyett ma még mindig az állványzatok magasodnak a helyszínen, és a versenymedencét is csak az eső áztathatja. A határidőt ugyanis nem tudta betartani a bruttó 1,7 milliárd forintos beruházás kivitelezője, a KÉSZ Közép-Európai Építő és Szerelő Kft. (KÉSZ Kft.)
Költségek: plusz 200 millió
"Az elhúzódó tél és a Duna áradása keresztülhúzta a számításokat" - közölte lapunkkal Árvai István, a cég PR-igazgatója. "A kiöntött folyó miatt kénytelenek voltunk leállítani a munkálatokat. Új ütemezési tervet dolgoztunk ki, amely szerint egy hónappal a verseny előtt, június végére elkészülnek a létesítmények."
A cég emberei, hogy megelőzzék a nagyobb pusztítást, még március 26-án elárasztották a vízkezelő gépházat a műugró- és versenymedencével együtt. Ellenkező esetben a feltörő talajvíz miatt megsérülhettek volna a medencetestek. Ennek köszönhetően azonban hetekig nem lehetett folytatni a burkolási munkálatokat. Miután a magas vízállás miatt a hatóságok lezárták a szigetet, a kivitelezés egy ideig teljesen megrekedt.
Gyárfás: ezt nem lehet az időjárás nyakába varrni
"Azért cunami nem volt" - mondta lapunknak Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, aki a közelmúltban Bartolo Consolóval, az Európai Úszó Liga olasz elnökével tekintette meg az építkezést. Gyárfás szerint ekkora késedelmet nem lehet az időjárás nyakába varrni. Szerinte az sem vigasz, hogy a KÉSZ Kft. szerint június végén megtörténhet a műszaki átadás.
Presztízsberuházás
A kivitelező cég ezzel szemben állítja, ha rajtuk múlik, időben átadják az új létesítményeket. Varga Mihály, a KÉSZ Kft. ügyvezetője külön kiemelte, mint az úszószövetség támogatói, presztízsberuházásnak tartják az uszodabővítést.
A cég számára egyébként korántsem idegen a sportlétesítmények építése, több nagyberuházást tudhatnak a hátuk mögött. Ilyen többek között a Papp László Sportaréna vasbeton-szerkezetének felhúzása, a káposztásmegyeri és az újpesti jégcsarnok megépítése, valamint a zalaegerszegi futballstadion lelátóinak lefedése. Ide sorolható még a felújított UTE-stadion, a Puskás Ferenc Stadion VIP- és a Kincsem Lovaspark lelátója. Emellett a társaság építheti fel az egyik moldáviai labdarúgócsapat stadionját is.
Kiss Gergely
Menedzsment Fórum