A konszern az október-december közötti negyedévben 130 milliárd jenes (1,46 milliárd euró) veszteséget szenvedett el, szemben az egy évvel korábbi 5,2 milliárd jenes negyedéves veszteséggel.
A cég szerint a működési feltétek minden területen - az információs technológiától a mobiltelefonokon át a sokféle elektronikus berendezésekig - rosszabbodtak. Az árbevétel ugyanakkor csak kis mértékben csökkent a pénzügyi év harmadik negyedében.
A cég pénteken bejelentette, hogy ki akarna szállni az LCD kijelzők gyártásából. A létszámleépítési szándékot, amit egy korábban bejelentett 1200 fős leépítés egészít ki, 2010 márciusáig akarják végrehajtani. A konszern december végén 150 ezer fős foglalkoztatott.