A jelenleg az Ikarus Rt.-ben autóbusz-alkatrészek gyártásával foglalkozó cégtulajdonos ismét buszokat gyártana Fehérváron, ha a leállított gyár francia-olasz tulajdonosa elfogadja vételi ajánlatát.
Széles Gábor szerint vissza lehet hozni az Ikarus buszgyártást. Az üzletember elmondta, hogy amíg hozzá tartozott a buszgyártás 1996-98-ban, addig rendkívül komoly felfutása volt az Ikarus buszok eladásának, gyártásának. Ez azt jelenti, hogy 97-ben több mint 1500 buszt gyártottak és még '98-ban, rendkívül nehéz évben, amikor az orosz válság is hatott, akkor is még több mint 1200 buszt. Hozzátette: számára hihetetlen, hogy hogyan tudták ennyire leépíteni a gyártást, illetve a piacot, hogy ebben az évben már csak három-négy buszt gyártottak.
A tárgyalásokat februárban kezdték meg az Ikarusbus Rt.-vel és június közepéig tartottak, ám azt a nyári szabadságolások miatt még nem tudták befejezni - mondta Széles Gábor a Magyar Rádiónak. Azóta a székesfehérvári gyárban leállították a gyártást, a munkaügyi központban pedig bejelentették az elbocsátásokat. Ez 240-250 embert érintene. Ezért több árajánlatot dolgoztak ki az Ikarus Rt.-nél - tette hozzá Széles Gábor.
Ikarusz kérdőjelekkel
Az eddig ott dolgozók átvételével újra indítaná a termelést a néhány napja leállított székesfehérvári Ikarusbus gyárban Széles Gábor.