3p

Sajtóhírek szerint keddig nyújtja be a GM az amerikai értékpapír-piaci felügyelethez ismételt tőzsdei bevezetési kérelmét. A tavaly az amerikai állam által megmentett, de idén már nyereséges autógyár 16 milliárd dollár értékben bocsát ki részvényeket várhatóan az idei év végén, ami a történelem egyik legnagyobb volumenű tőzsdei megjelenése lesz. Mfor.hu háttér.

Az elmúlt napokban véglegesítette a General Motors (GM) a tőzsdei bevezetést kérelmező dokumentumot, így azt valószínűleg keddig be is adja majd az amerikai értékpapír-piaci felügyelethez (SEC), adta hírül az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva a Reuters.            

A kérelmet az eredeti tervek szerint már múlt hét pénteken benyújtották volna, ám azt a hirtelen jött vezércsere miatt elnapolták. A céget tavaly év vége óta átmeneti jelleggel irányító Ed Whitacre augusztus végén köszön le vezérigazgatói posztjáról, helyét Dan Akerson pénzügyi szakember veszi majd át.

16 milliárd dolláros buli

A tőzsdei bevezetésre előreláthatólag az idei év végén kerül sor, amely során 16 milliárd dollár (aktuális árfolyamon csaknem 3500 milliárd forint, a tavalyi magyar GDP 13,5 százaléka - a szerk.)  értékben bocsát ki részvényeket az autóipari óriáskonszern. Ez az amerikai történelem második legnagyobb értékű tőzsdei bevezetése lesz a Visa 2008-as, 19,7 milliárd dolláros akciója után.

Világviszonylatban egyébként az Agricultural Bank of China a rekordtartó 22,1 milliárd dollárral, míg Németországban a Deutsche Telekom viszi el a pálmát, amely 1996-ban átszámítva 13 milliárd dollárt kasszírozott parkettra lépésével.

Mint ismert, a GM az autóeladásokat földbe döngölő válság miatt tavaly csődvédelmet kért, és csupán az amerikai állam 50 milliárd dolláros mentőövének köszönhetően menekült meg az összeomlástól. A tőkeinjekció által a pénzügyminisztérium 60,8 százalékos részesedést szerzett az autógyárban, a mostani kibocsátás után azonban már csak kisebbségi tulajdonosa lesz a cégnek.      

Az 50 milliárd dollárból a GM eddig 6,7 millió dollárt fizetett vissza az államnak, a többi egy részét a kibocsátásból származó bevételből kívánja törleszteni. 

Csődhelyzet után nyereség

A tragikus 2009-es év után bizakodásra adhat okot, hogy a komoly szanáláson áteső társaság az elmúlt két negyedévet - 2007 után először - már nyereséggel zárta. Az idei első három hónapban 865 millió dollár, a második negyedévben pedig 1,3 milliárd dollár profitot könyvelhetett el, miközben a bevétel utóbbi időszakban 5,3 százalékkal 33,2 milliárd dollárra nőtt. Összehasonlításul: egy évvel ezelőtt még 12,9 milliárd dollár veszteséget kellett lenyelnie a vállalatnak.

A kedvező trendeket jelzi, hogy Európa kivételével valamennyi piacán bővült a GM forgalma: Kínában például 49 százalékos növekedést produkálva 1,2 millió, belföldön pedig 13 százalékos pluszt felmutatva 1,1 millió autót értékesített a cég az első félévben. 

Elemzők szerint az adat mérföldkőnek tekinthető a világ autópiacának és -kereskedelmének évek óta tartó átalakulási folyamatában - a kínai eladások ugyanis darabszámot tekintve megelőzték az amerikai értékesítést.

A helyzet javulására utal az a vállalás is, amely állítólag szerepel a tőzsdebevezetést kérelmező dokumentumban. Eszerint a GM 2011 és 2014 között évente 265 millió eurót fizet leányvállalata, az Opel dolgozóinak, ha nem valósulnak meg a több milliárd euróra rugó fejlesztési tervek, amelyek eredményeként több új Opel-modellt fognak piacra dobni.

W. B.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!