3p

Ma már a három évvel ezelőtti árak töredékéért is elrepülhetünk a brit fővárosba köszönhetően annak, hogy Budapest és London között minden más szakasznál hevesebb csatát vívnak a légitársaságok. Az egyre bővülő hazai piac potenciálját mutatja, hogy a cégek - dacára a hatalmas versenynek - az idei nyárra is 85-90 százalék körüli telítettséget prognosztizálnak. Ráadásul lehetséges, hogy jövő nyáron már Skóciába is indul közvetlen járat Ferihegyről, értesült az mfor.hu.

Skócia már divat, Wales még egzotikum. Tekintse meg walesi galériáinkat!

Míg a magyar turisták célkeresztjében korábban szinte kizárólag London állt, addig a jövőben más régiók is felküzdhetik magukat a kívánságlistára. "Skócia már most divat, az érdeklődés egyre nő" - fejtette ki lapunknak Gődény Gábor, a Visit Britain magyarországi igazgatója. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy - a British Airways felmérése szerint - London után Edinburgh már a második legnépszerűbb turistacélpont a szigetországon belül honfitársaink körében. A történelmi emlékekben bővelkedő város Budapestről egyelőre csak londoni átszállással érhető el, legegyszerűbben talán a BA-vel, illetve az Easyjet-célpontnak számító Newcastle-ból autóval vagy vonattal közelíthető meg.

A skóciai turizmusnak a legnagyobb lökést természetesen az adná, ha egy közvetlen járat indulna Budapest és Edinburgh között. Annak sikerességét a Visit Britain marketingkampánnyal segítené elő, tette hozzá Gődény Gábor. A támogatásra már volt példa a múltban is: a szervezet nemrég a Balaton-felvidéken szórt szét óriásplakátokat az induló Ryanair-járat népszerűsítésére, emellett a Wizz Airrel és a British Airways-zel is bonyolított le közös online kampányokat.

A szigetország harmadik állama, a dimbes-dombos, egyedi bájjal és ódon hangulatú várakkal büszkélkedő Wales "igazi egzotikum". Egyelőre nem vonz nagy tömegeket, de tökéletesen alkalmas bizonyos rétegigények kielégítésére, véli a Visit Britain szakembere. A főváros Cardiff Londonból autóval vagy busszal 3 óra alatt érhető el, míg az Easyjet által repült Bristolból egy óráig tart az út.

A szigetországba irányuló magyar turizmus felfutását segítheti az is, hogy a brit turisztikai hivatal egyre inkább Kelet-Európára, így többek között Magyarországra csoportosítja át a már telítődött nyugati piacokon feleslegessé vált kampánypénzeket. Mint Gődény Gábor felvázolta, elsősorban a 16-34 év közötti, fiatal, jól szituált, városi fiatalokra fókuszálnak, hogy tudatosítsák bennük: "Nagy-Britannia tényleg más, mint a többi... Ezt látni kell!"

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!