2p

Az Európai Bizottság közlekedésügyi főbiztosa bemutatta azt a vasúti csomagot, melyben az EU szabályozni kívánja az utasok alapvető jogait.

Eszerint a vasúttársaságoknak a jövőben kárpótolniuk kell utasaikat a nemzetközi járatok késése miatt, írja a Világgazdaság.

A jövőben a vasúttársaságoknak kárpótlást kell fizetniük késés esetén, amennyiben a döntéshozók elfogadják az Európai Bizottság által is támogatott tervet, tájékoztat a Financial Times. A kárpótlási kötelezettség bevezetése, amelyhez szükséges az Európai Parlament és a tagországok hozzájárulása is, nem vonatkozik majd a belföldi vonatokra, illetve amikor a késés vagy járattörlés időjárási okok, természeti katasztrófa, háború vagy terrorcselekmény miatt következik be.

A hírek szerint az európai vasúttársaságokat tömörítő szakmai szervezet fenntartásait hangoztatja az elképzelés egyes elemeivel kapcsolatban. A német állami vasúttársaság, a Deutsche Bahn a felvetés kapcsán már jelezte, hogy amennyiben életbe lép a szabályozás, a költségek fedezésére kénytelen lesz emelni menetjegyárait.

A javaslat elfogadásának a közeljövőben nem sok esélyt jósol Polgár László, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) illetékese, ugyanis az Európai Tanács (ET) még az előző, két éve a testület elé került vasúti csomag ügyében sem döntött. Amennyiben az ET idővel mégis rábólintana a tervezetre az a tagállamok jogalkotásától nem igényel további teendőket, a rendelet automatikusan a nemzeti jog részévé válik.

Magyarországon eddig egy hét éve született kormányrendelet szabályozta a kérdést. E szerint a MÁV-nak a helyjegy árát vissza kell térítenie, amennyiben a vasút hibájából tizenöt percet meghaladóan késik egy vonat. Ez a rendelkezés azonban csak az Intercity járatokra terjed ki. Ez a helyzet Magyarország uniós csatlakozása után sem fog változni, legfeljebb akkor, ha a GKM vagy a PM esetleg másképp intézkedik, vélekednek a vasúttársaságnál.

A felvetésre reagálva Polgár László a GKM részéről elmondta: a kormány előtt fekszik a vasúti törvény módosítása, melynek keretében szabályoznák a közszolgáltatás finanszírozásáról szóló szerződés főbb elemeit. Ez hosszú távon ugyan megoldaná a magyar vasúttársaság krónikus alulfinanszírozottságát, ám semmiképpen sem érintené az esetleges késésekből adódó kártérítéseket, amelyeket mindenképpen a MÁV-nak kellene állnia, írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!