Egy a napokban született bírósági ítélet szerint ugyanis a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) nem kötelezheti a sportszergyártót arra, hogy termékeiről levegye az emblematikus három csíkot. Tenisz nyelven játszmát nyert a cég, a Nike azonban a szakemberek szerint ismertebb játékosokat támogat, így egyelőre nekik sem kell túlságosan aggódniuk.
A most kihirdetett ítélet előzménye, hogy az ITF úgy vélte, a jól ismert jelzés a cég logójával egyenértékű, míg az Adidas azt hangsúlyozta, hogy ez sokkal inkább a ruhán elhelyezett díszítő elem. Nem véletlen, hogy a két fél eltérő módon érvelt a csíkok ügyében, a szövetség szabályai szerint ugyanis a játékosok öltözékén összességében 26 négyzetcenti hirdetés lehet, amely már a ruhák márkajelzését is tartalmazza.

Az angol legfelsőbb bíróság a felek vitájában az Adidas-nak adott igazat, így a cég által támogatott versenyzők - például Tim Henman vagy Martina Hingis - továbbra is a háromcsíkos felszerelésben ütik majd a labdát. A döntés azért bír jelentőséggel, mert az Adidas így komoly előnyt szerezhet a többi sportszergyártóval szemben a Wimbledonban hamarosan kezdődő bajnokságon. Ezen a versenyen ugyanis a hagyományos fehér szerelésben kell a játékosoknak pályára lépniük, így az Adidas csíkjai - a versenytársakhoz viszonyítva - erősebben fognak érvényesülni.
Érdekesség egyébként, hogy az idei téli olimpia előtt a németek lemondtak a csíkokról. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntése szerint 20 négyzetcentiméternél nagyobb emblémák nem jelenhetnek meg az olimpikonok felszerelésén, és az Adidas csíkjait is ennek tekintette. Így a német cég a ruhák és mezek egész hosszán elnyúló jól ismert jelzést eltávolította.