Leszorította a múlt héten a trónról Csontváry Kosztka Tivadar festménye, A szerelmesek Munkácsy Mihály Poros út I. című vásznát. A 2004-ben mintegy 220 millió forintért gazdát cserélt festmény közelébe is alig ért az utóbbi másfél év felhozatala, ám a trend megszakadt a semmiből előkerült Csontváry-képnek köszönhetően. A mű elnyerte az egyetlen festményért kifizetett legmagasabb összeg címet a Kieselbach Galéria fennállásának legsikeresebb aukcióján.
Két nappal később ugyan nem születtek ekkora rekordok, mégis jól teljesített a Kongresszusi Központban a Mű-Terem Galéria, amelynél a tételek zöménél millió feletti leütési árat sikerült elérni. Tizenegy alkotás esetében a kifizetett összeg nyolc számjegyű volt, ami jelzi, a befektetési céllal vásárlók is mélyen a pénztárcájukba nyúltak. További öt galéria is szerepet játszott abban, hogy a festményárverések összforgalma mintegy 200 millió forinttal haladta meg a tavalyit, elérve a 2,1 milliárd forintot. Az eredményben oroszlánrész jutott a Kieselbachnak, amelynél az eladási árak összege 909,570 millió forint volt.
A sikeres téli zárást egy ugyancsak sikerekben bővelkedő őszi aukciós időszak előzte meg. Bálint Endre és Bernáth Aurél alkotásai is csúcsáron keltek el a Mű-Terem galéria októberi árverésén. Az azt megelőző Kieselbach aukción pedig egy Moholy-Nagy akvarell került ugyancsak rekordáron új tulajdonosához, a teljes leütési ár pedig mintegy 520 millió forint volt. A hazai viszonyok között jelentős összegekért elkelő alkotások és az évente többször is megrendezésre kerülő árverések mind azt jelzik, hogyha nem is pezseg, de már beindult a hazai műkereskedelmi piac.
Abban, hogy a korábbi hallgatag esztendők után Magyarország is kezd bekapcsolódni a nemzetközi aukciós vérkeringésbe jelentős szerepet vállalt Virág Judit (Mű-Terem Galéria), Kieselbach Tamás (Kieselbach Galéria) és Szalóky Károly (Várfok Galéria) is. Míg az első két szakember missziós tevékenysége elsősorban egy-egy kor népszerűsítésére terjed, addig Szalóky kortárs művészekből alkot eladható márkákat. "Mivel nem akadt olyan galéria, amely kortárs képzőművészetet mutatott be, így egyszerű helyzetben voltam" - mesélte még a Brandfestival kerekasztal-beszélgetésén a galerista.
Mára El Kazovszkij, Nádler István vagy feLugossy László nemcsak itthon, de külföldön is jól csengő brand, viszont a művészek felépítése Szalóky Károly szerint nemcsak rajta, de az alkotón is múlik: "Felépíteni azt lehet, aki hagyja magát." Mivel nem klasszikus értelemben vett termékről, hanem személyekről van szó, így a feladat is jóval összetettebb, amit folyamatos személyes kapcsolat, gondoskodás és következetesség jellemez. Szalóky azt is cáfolja, hogy bárkiből jó márkát tudna faragni. "A szakma kontrollja működik, s nem biztos, hogy bekerülnek az alkotások a múzeumokba" - válaszolta arra a kérdésre, kis négyszögek vagy körök festésével lehet-e valaki a kortárs képzőművészet nagyja.
"A tudatos brandépítés a hazai művészetben még nem túl gyakori" - vélte Kieselbach Tamás, aki szerint rengeteg jó festmény és művész van az országban, de ritkán van mögöttük az a sztori és az az összehangolt munka, ami valóban eladhatóvá tenné őket. Csontváryt például nagyon kevesen értik, s a művész külföldi eladhatóságán az is sokat ront, hogy múzeuma a "hatos út mellett" van. A szakértő példaként Ausztriát említette, ahol tudatosan dolgozik rajta az egész ország, hogy művészeik brandekké váljanak, s a fővárosban folyamatosan szervezik a kiállításokat. Virág Judit szerint már nálunk is megindult a folyamat, de több évtizedes hátrányt nem lehet pillanatok alatt ledolgozni, s az osztrák művészek ázsiója is csak az utóbbi 10-15 évben emelkedett meg számottevően.
Nehéz lenne eldönteni, hogy élő vagy halott művészek márkaértékét könnyebb-e növelni, mindenesetre egyik sem egyszerű. Amíg előbbinél főként a személyiség szeszélyével kell megküzdenie a galeristának, utóbbinál a marketingre kell nagyobb hangsúlyt fektetni. De a szakértők szerint jó úton halad a szakma, hogy elérje a nyugati tendenciákat, így még most érdemes festménybe fektetnünk.
Istvánko Viktória