1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Amerikában nagy port vert a Disney-ügy, melyben 17 részvényes beperelte a vállalat igazgatóságát, mivel a felperesek úgy vélték, a Michael S. Ovitz ex-elnöknek szánt 130 millió dolláros végkielégítés sértené a cég érdekeit. A szakemberrel a sokak által kritizált Michael D. Eisner, akkori vezérigazgató kötötte meg a kétes szerződést.

Az eredeti szerződésben megfogalmazottak szerint Michael S. Ovitz abban az esetben kap 130 millió dollár végkielégítést, ha egy éven belül távoznia kell a cégtől. Ennek ellenére 14 havi munkaviszony után is a fent említett összeggel vált meg posztjától Ovitz.

Az amerikai törvényhozás nagy figyelmet szentelt az ügynek, hiszen precedens értékűnek számít. Az ügy fő kérdése, hogy a vezetők szánt szándékkal okoztak-e kárt a vállalatnak, vagy ahogyan a bíróság is döntött, csak egy rossz döntés miatt vesztett a Disney 130 millió dollárt - írta a New York Times.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!