A Compaq-kal történt egyesülés óta a cégnek sikerült integrálni az új egységeket, ezáltal 3,5 milliárdos megtakarítást értek el. A 2002-ben végrehajtott akvizíció idején két és fél év alatt ennél egymilliárd dollárral alacsonyabb célt határoztak meg. Ami örvendetes továbbá, mondta el a Reuters beszámolója szerint Carly Fiorina, hogy nem csak a tervezettnél nagyobb hozammal járt a program, de mindezt egy évvel a tervezett időpont előtt teljesítették.
Ez annak is köszönhető, teszik hozzá az iparági elemzők, hogy a vállalat számos, az alaptevékenységhez nem kapcsolódó, illetve komoly veszteséget hozó tevékenységétől vált meg. Közben piacvezető termékek mellett egyre nagyobb figyelmet fordítottak a szolgáltatásokra, mára a HP az egyik legnagyobb szereplője az outsourcing piacnak. Nem feledkeztek meg a versenyelőnyt biztosító fejlesztésekről sem, a társaság ugyanis évente 4 milliárd dollárt költ kutatás-fejlesztésre.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
Árverseny a PC-gyártók között
Egymilliárd dolláros szolgáltatási szerződés a HP-nél
Jelentős bővüléssel számol 2004-ben a HP
Kihelyez a legnagyobb acélipari vállalat
Jól sikerült a nadrágszíj meghúzás a HP-nak
Nagyobb költségmegtakarítást sikerült a Hewlett-Packardnak elérnie, mint azt előzetesen tervezte. A több milliárdos program végrehajtását ráadásul a reméltnél előbb sikerült teljesíteni - jelentette be a vállalat elsőszámú vezetője, Carly Fiorina.