Mint ismert a törvények változása folytán, a négymillió forintnál kisebb jegyzett tőkéjű kft-k esetében az eddigi 60 ezertől 600 ezer forintig terjedő illeték változott, így egységesen 80 ezer forintot kell fizetni. Eddig a társaság alaptőkéjének a két százalékát le kellett róni, ez minden esetben, függetlenül attól, hogy milyen tőkével fog egy részvénytársaság alapulni, 80 ezer forint lesz. A betéti társaságoknál minimum 50 ezer forint illetéket kell a jövőben befizetni.
Több olyan eset is van, amikor az ügyintézésnek a 2003-as évben való lebonyolításával a cégeket veszteség érte. Így, például a 4 millió forintnál nagyobb induló vagyonú kft-nél és rt.-nél az illeték olcsóbb lett január elsejétől. A tevékenységi kör változása miatt is számos kérelem érkezett a Cégbíróságokhoz, miközben az a hivatal tájékoztatása szerint ingyenes.
Kapcsolódó anyag
Emelkednek a cégbejegyzési díjak
Kedvező változások is vannak a cégbejegyzési díjaknál
A tavalyi év végén óriási rohamot regisztrált a Cégbíróság. Az átlagosnál közel kétszer több kérelem benyújtása mögött az emelkedő cégbejegyzési díjak álltak, nem járt jól azonban mindenki, aki előrehozta az adminisztratív lépést.