3p

Bár a fejlődő piacok országai közül továbbra is Kína a legfontosabb gazdasági célpont, a jövőben akár veszíthet is pozíciójából India és Kelet-Európa térnyerésével – ez derül ki az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb tanulmányából.

A fejlődő országok közül továbbra is Kína a kedvenc – az Atradius felmérésében megkérdezett üzletemberek 60 százaléka Kínát jelölte meg a legfontosabb kereskedelmi partnereként a fejlett országokon kívüli szegmensben. Kínát India követi 41 százalékkal, majd Délkelet-Ázsia következik 26 százalékkal.

A trendben azonban változások mutatkoznak: a megkérdezettek már csak 48 százaléka mondta azt, hogy a jövőben is elsősorban Kínára kíván fókuszálni. Ez ugyan még mindig az első helyet jelenti, hiszen a válaszadók 45 százaléka Indiát fogja a jövőben előnyben részesíteni, 25 százalékuk Kelet-Európát, 24 százalékuk pedig Délkelet-Ázsiát és Oroszországot, vagyis a fejlődő országok közül Kína marad a legfőbb célpont, de már nem olyan nagy hányadban, mint eddig, áll az Atradius közleményében.

A tanulmány szerint ráadásul további változások is várhatóak Kína gazdaságában. „A multinacionális vállalatok felmérték, hogy gyorsabban érnek el sikereket kisebb piacokon, úgymint Thaiföld, Vietnám vagy Dél- és Közép-Amerika bizonyos területei. A jövőben Kína inkább a növekvő fogyasztói piaca miatt lesz érdekes, és kevésbé lesz már egy olcsó munkaerővel rendelkező termelő ország” - nyilatkozta az Atradius magyarországi fióktelepének vezetője, Vanek Balázs.

Recesszió a fejlődő piacokon is

A tanulmány eredményei azt mutatják, hogy a befektetők inkább érzelmeik alapján választanak ki egy országot befektetéseik célpontjául, és kevésbé egy logikus kockázatelemzés alapján. A felmérés rávilágít, hogy a helyi kockázatokat sok vállalat alábecsüli.

A válaszadók szerint a legnagyobb kockázatot a makrogazdasági jellemzők, a politikai instabilitás, az átláthatatlan szabályok és a kiterjedt bürokrácia jelenti a fejlődő országokban. További rizikót hordoz a gyenge infrastruktúra, a nem megfelelő képzés és a fizetési morál.

A fejlődő piacokról ma már elmondható, hogy sokkal inkább ellenállóbbak egy, a fejlett piacokról kiinduló dekonjunktúrának, és jobban elkerülik a válságokat, mint pár évvel ezelőtt, a szakértők szerint azonban nem lesznek képesek kivonni magukat egy hosszabb és mélyebb recesszióból.

A felmérés során 19 üzleti szektor 300 képviselőjét kérdezték Európában, Ázsiában, Ausztráliában és az amerikai kontinensen.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!