1p

Németországban ismét felröppent a hír, hogy a Volkswagen csoport elvinné Spanyolországból az autógyártást. A cég Pamplónában lévő, egyik legnagyobb európai gyárának bezárását fontolgatja.

A gyárnak 4300 foglalkoztatottja van, és évente 225 ezer Polo modellt szerelnek itt össze. A dolgozók már hetek óta sztrájkolnak, mivel hosszú ideje nem tudnak megegyezni a vezetéssel a takarékossági intézkedésekről, illetve a bérekről.

A VW szóvivője nem kívánta kommentálni az eseményeket, spekulációnak minősítve azt. Ugyanakkor nemrégiben az autógyártó már megerősítette, hogy a VW Spanyolországból máshová, például Kelet-Európába helyezi át gyártókapacitásának egy részét. A lehetséges helyszínek között szóba kerül Pozsony is, a szlovák fővárosban 6500-an dolgoznak a VW-gyárban.

A Volkswagen Németországban az elkövetkezendő években 20 ezer munkahelyet akar valamiképpen megtakarítani, ez a VW nyugat-németországi foglalkoztatottjainak az egyötödét érinti.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!