2p

Lezárult a Euroweb International Corp. magyarországi és romániai internetes és távközlési szolgáltató leányvállalatának eladása. A vevő, az Invitel Távközlési Szolgáltató Rt. kifizette a 30 millió dolláros vételárat, amelyet a két cég adósságaival csökkentettek, beleértve a Commerzbanknak visszafizetendő 6 millió dollárt.

A Euroweb Internet Szolgáltató Rt. és a Euroweb Romania S.A. eladásáról szóló megállapodást még tavaly decemberben kötötték meg a felek. A tranzakciót jóváhagyta a magyar Gazdaság Versenyhivatal, és a Euroweb részvényesei is hozzájárultak az eladáshoz.

A társaság tavaly nyáron vett fel hitelt a Commerzbanktól a Navigator csoport megvásárlásának finanszírozására. A Euroweb International a Közép- és Kelet-Európa területén IT tanácsadást is magában foglaló jelenlegi üzleti tevékenységét a kizárólagos tulajdonában álló leányvállalatán, a Navigator Informatika Rt.-n keresztül folytatja.

Törő Csaba, a Euroweb vezérigazgatója a 2002 óta folytatott stratégia betetőzésének nevezte a két leányvállalat eladását. A cseh és szlovák leányvállalatok korábbi eladásával együtt a mostani értékesítés lehetővé teszi a vállalat számára olyan új, még meg nem nevezett iparágakba történő befektetést, amelyek potenciálisan jó nyereséget termelnek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!