Az ACNielsen Piackutató Kft. adatai alapján a chips-eladások 1991-es magyarországi megkezdése óta első alkalommal fordulhat elő, hogy a burgonyaszirom-piac nem éri el az előző évi szintet. Az 1991-2002-es időszakot az intenzív növekedés, a 2003 és 2007 közötti éveket pedig a szerény emelkedés jellemezte, az idén viszont kevesebb chips fogy majd, mint tavaly - mondta el Somogyi György, a Chio Magyarország Kft. vezérigazgatója.
A Chio 2009-ben nem számít jelentős visszaesésre, mivel tapasztalatai szerint recessziós időszakokban a fogyasztók könnyebben engednek meg maguknak egy-egy tasak chipset. A belföldi piac enyhe hanyatlása ellenére a Chio magyar gyárai várhatóan 6-7 százalékkal több snacket állítanak elő az idén, mivel a növekedést a környező országokba irányuló kivitel lehetővé teszi.
A Chio Magyarország nettó árbevétele a tavalyi 12,3 milliárd forintról várhatóan 13,4 milliárd forintra nő 2008-ban. Az üzemek kedvező kihasználtsága miatt a vállalat a jövő évben nem készül elbocsátásokra, a dolgozói létszám a tervek szerint 2009-ben is a jelenlegi 480 körül alakul.