3p

A 15-64 év közötti, potenciális munkavállalók aktivitási aránya Magyarországon 57,6 százalék, ami jóval elmarad az Európai Unió 27 tagállamának 63,4 százalékától és a magyar mutató lényeges javulásával nem lehet számolni 2007-2008-ban az Ecostat Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégiai Kutató Intézet szerint.

Az Ecostat Kutató Intézet csütörtökön megjelent Mikroszkóp című kiadványában megjelent elemzése szerint 15-64 év közötti, potenciális munkavállalók aktivitási aránya Magyarországon 57,6 százalék, ami jóval elmarad az Európai Unió átlagától. A jelentős különbséget részben magyarázza, hogy Nyugat-Európában széles körben elterjedt a részmunkaidős munkavállalás, valamint az úgynevezett atipikus foglalkoztatás más formája.

A szürke és feketegazdaság miatt nincs tiszta kép

Az EU-15-ben a foglalkoztatottak 18,6 százaléka, az EU-25-ben 15,6 százaléka dolgozik részmunkaidőben. Magyarországon ez az arány mindössze 4,4 százalék, a részmunkaidős munkavégzésben sem a munkáltatók, sem a munkavállalók nem érdekeltek, az előbbiek az adminisztrációs terhek növekedése, az utóbbiak az alacsonyabb jövedelem miatt - állapítja meg az Ecostat elemzése. Ugyanakkor az intézet is él azzal a feltevéssel, hogy bár statisztikák, felmérések alapján nem igazolható, logikailag azonban valószínűsíthető, hogy Magyarországon - a szürkegazdaság részeként - a részmunkaidős, atipikus foglalkoztatás aránya a jelzettnél lényegesen magasabb lehet.

A foglalkoztatottak számában az elmúlt 3-4 évben mintegy 80 ezer főnyi ingadozást mértek, a legalacsonyabb szintet 2005 első negyedévében regisztrálták, ekkor létszámuk 3 millió 875 ezer fő volt. A foglalkoztatott létszám 2006 harmadik negyedévében volt a legmagasabb, ekkor elérte a 3 millió 957 ezer főt, jelenleg 3,9 millió.

Némileg csökkent a munkanélküliség

Az Ecostat elemzése szerint a munkanélküliek száma 2007. március-május között 307,7 ezer fő volt, 1,7 ezer fővel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliségi ráta 2007. március-májusában 7,3 százalékra mérséklődött az év eleji 7,8 százalékról. A jelenlegi mutató 2006-hoz képest stagnálást jelent, míg a 2004-2005-ös évek 5-6 százalékos arányához viszonyítva jelentős az emelkedés. Ebben vélhetően szerepe van a munkanélküliségi segélyt felváltó álláskeresési támogatás szigorúbb előírásainak - állapítja meg az intézet.

Az Eurostat által publikált nemzetközi adatokhoz képest a magyarországi arány magas. A harmonizált munkanélküliségi ráta az EU 15-ökben 6,6 százalék, az EU 27-eknél pedig 7,0 százalék volt.

Az Ecostat számításai szerint 2008-ban Magyarországon a munkanélküliségi ráta 7,4-7,6 százalék között lesz, összhangban a konvergencia programban szereplő prognózissal. Az intézet előrejelzése szerint az aktivitási ráta lényeges javulásával nem lehet számolni 2007-2008-ban. Némi emelkedés adódhat az aktív korban lévő munkanélküliek számának növekedéséből amiatt, hogy a közszférában a létszámcsökkenés folytatódik. A foglalkoztatási arány várhatóan a jelenlegi szinten marad.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!