Néhány napja átutalta a Magyar Televízió (MTV) Rt. Szabadság téri épületének 4,5 milliárd forintos vételárát a kanadai hátterű Palace 17 Kft. A közszolgálati médium és az új tulajdonos azonban még nem írt alá további bérlésről szóló szerződést, emellett az új központ ügye megfenekleni látszik.
Az épület még 1999-ben került az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. tulajdonába. Az ÁPV Rt. mintegy hatmilliárd forintot fizetett a köztévének az épületért. A vagyonkezelő ezután többször próbált túladni rajta sikertelenül.
Az egykori tőzsdepalota tehát már kanadai kézen van, de a jelenlegi tulajdonos és az MTV még nem írt alá szerződést, ugyanis a televízió vezetése annak a kormányhatározatnak a megszüntetésére vár, amelyben az állam elengedné a médium eddig felhalmozott adóságait. Az MTV 1,8 milliárd forintnyi bérleti díjjal tartozik - írta a Napi Gazdaság.
Az MTV a bérleti szerződés szerint még hosszú ideig az épületben maradhat, csak a jövő év közepétől kell piaci értékű díjat fizetnie. Az új székház - melybe eredeti tervek szerint mostanság kellett volna beköltözni - projektje megfenekleni látszik, de ha sikerülne is felmelegíteni, akkor is megfeszített tempóban kéne dolgozni, hogy az 2007 feléig elkészüljön. Addig tehát azoknak is várniuk kell, akik a volt tőzsdepalotában kialakítandó luxuslakásokba kívánnak költözni.