Már az év elején tudni lehetett, hogy a MÁV 25 új mozdony beszerzését tervezi, csak az időzítés volt kérdéses. A tender hétfőn jelent meg az európai közbeszerzési értesítőben. A tervek szerint harminc hónapon belül érkeznek majd meg a kétáramnemű villanymozdonyok. A darabonként több százmillió forint értékű járműveket a MÁV hitelből fizeti majd.
A tárgyalásos tenderre október harmadikáig lehet jelentkezni. A korábban már megszokott vasúti beszerzések szerint az ajánlat opciót is tartalmaz, vagyis ha a MÁV elégedett lesz a leszállított mozdonyokkal, akkor újabb 25 darabot fog rendelni belőlük.
A kiírás szerint az ajánlatok között az ár lesz a legfontosabb bírálati szempont, 65 pontot fog érni. Tízet-tízet ér az alkatrészár és a szállítási határidő, ötöt-ötöt pedig az élettartam, a vontatási teljesítmény és a legnagyobb üzemi sebesség. Utóbbi nem lesz nagy kihívás, hiszen a hazai pályán legfeljebb 160 kilométer per órás sebességgel lehet haladni, ráadásul mindössze egy szakaszon, a Budapest-Hegyeshalom útvonalon.
Egyenlő pályák, egyenlő esélyek
A kontinensen egyébként a Bombardier mellett a Siemens a legnagyobb mozdonyszállító. Büszkesége, a Taurus egyébként a MÁV-ot és a GYSEV-et is szolgálja: a Teknő névre hallgató monstrumból a GYSEV ötöt, a MÁV pedig tízet vásárolt öt évvel ezelőtt, darabonként 750 millió forintért.
A beszerzés deklarált célja az volt, hogy a mozdonyok fennakadás nélkül léphessék át a határt, s az Ausztriában alkalmazott, az itthonitól eltérő áramnem ne akadályozza a közlekedést.
Muzeális vasparipák
Ezt az igényt bővítené most a MÁV. A mozdonyparkra egyébként igencsak ráfér a frissítés. A tíz Taurust leszámítva a legfiatalabb villanymozdony is a nyolcvanas években készült.
Összesen háromféle villanymozdony fémjelzi a MÁV vontatóparkját: a legelterjedtebb a Szili névre hallgató V43-as, amelyből 379 darabot gyártottak 1962 és 1982 között (ebből 15 darabot a GYSEV használ). Egyébként közülük több mint negyvenet felújítottak.
A legnagyobb teljesítményű a Gigant vagyis a V63-as. Az 1974 és 1988 között gyártott mozdonyból 52 darab dübörög. A harmadik tipikus MÁV-mozdony a V46-os, a Szöcske, amely a trió legfiatalabb tagja: 1983 és 1991 között a Ganz-MÁVAG hatvan darabot gyártott belőle.
Rengeteg a futásképtelen
A MÁV teljes mozdonyparkja egyébként 620-630 mozdonyból áll, a motorvonatokat is ideszámolva pedig 889 haladni képes jármű alkotja a palettát. A mozdonyok száma ezer körüli, ám sokuk felújítás híján nem képes a közlekedésre.
A szakértők által 18 milliárd forintosra tartott beszerzés valószínűleg a nagy európai gyártók mindegyikét megmozgatja - főleg mivel több hónapja tudják, hogy nagy üzlet van kibontakozóban. A kontinensen egyeduralkodó Bombardier és Siemens bizonyosan megméreti magát, a francia Alstom pedig, amely legutóbb hazája vasúttársaságának köszönhetett egy nagyobb megrendelést, ezzel újabb üzletet köthetne Európában.
F. Szabó EmeseMenedzsment Fórum
Kapcsolódó anyagok: Japán hibridhajtású vonatok gyártásába kezd Mozdonyt venne a MÁV Konkurenciát vontattak a MÁV elé Ötszázasával viszik az Alstom-mozdonyokat a kínaiak 270 millió euróért kapott megrendeléseket az Alstom