Az Arcelor főrészvényese, az 5,6 százalékot birtokló luxemburgi állam elutasítása biztosra volt vehető, mivel Luxemburg már vasárnap korábban közleményt adott ki, amelyben erősen kifogásolja, hogy a Mittal előzetesen nem egyeztetett az ajánlat benyújtásáról sem a luxemburgi állammal, sem pedig az Arcelor vezetésével.
Mint arról az mfor.hu is beszámolt elutasította a világ vezető acélgyártója, a Mittal csütörtöki tőzsdei záróárnál 27 százalékkal magasabb, 28,21 eurós (24,50 dolláros) ajánlatot tett pénteken, a piac második legnagyobb szereplőjére az Arcelorra. Az ügylet létrejötte esetén a világ messze legnagyobb acélipari csoportja születne meg, éves termelése átlépné a 100 millió tonnát. Összehasonlításként, forgalma így háromszorosa lenne az utána következő, második Nippon Steelnek.

Az elutasítás ellenére a Mittal "étvágya" feltehetőleg továbbra is csillapíthatalan lesz, és a világ egyik leggazdagabbjának többségi családi tulajdonában lévő vállalata valószínűleg újabb akvizíciós célpontot keres. A Mittal tavaly áprilisban vette meg 4,5 milliárd dollárért az amerikai US International Steel Group-ot, s ezzel a világ legnagyobb acélipari csoportja lett. Az indiai vállalat Kelet-Európában is újabb érdekeltségeket akar szerezni elsősorban a gyorsan növekvő autógyártás kiszolgálására. A Mittal Steelnek Lengyelországban vannak üzemei, az övé már a legnagyobb ukrán acélmű, a Kryvorizhstal, s Bulgária legnagyobb acélművének, a Kremikovcinak a 70 százaléka.