5p

2017-ben a finanszírozott összeg éves szinten 18 százalékkal 613 milliárd forintra nőtt, ez ennél magasabb csak a 2008-as válság előtt volt. A munkaerőhiányt a finanszírozók is érzik: egyre jobb, bonyolultabb - és drágább - gépeket kell finanszíroznia a lízingcégeknek, a cégek sok helyen más módon már nem tudnak bővülni.

Kilencéves rekord született a lízingpiacon: 2017-ben a finanszírozott összeg éves szinten 18 százalékkal 613 milliárd forintra nőtt, ennél magasabb összegre pedig legutóbb a válság elmélyülése előtt, 2008-ban volt példa - közölte a Magyar Lízingszövetség. A múlt évben a járműfinanszírozáson belül a személyautók és kisteherautóknál a finanszírozott összeg 27 százalékkal 184 milliárd forintra nőtt. Kedvező, hogy az eszközfinanszírozásban is jelentős volt az emelkedés: ebben a szegmensben 334 milliárd forintra nőtt a kihelyezett összeg.

Jelentős emelkedést ért el a magyarországi lízingpiac 2017-ben - derül ki a Magyar Lízingszövetség elemzéséből, amely szerint a finanszírozott összeg mellett a teljes portfólió is emelkedett, ráadásul a legtöbb szegmensben növekedés történt. A múlt évben kilencéves rekordot döntött a finanszírozott összeg: 613 milliárd forintos összegnél jobb eredményt legutóbb 2008-ban, a válság elmélyülése előtt ért el a lízingpiac. Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke a múlt évi adatokat értékelve kiemelte: „Tartósnak látszik az összes kihelyezésben 2016-ban bekövetkezett fordulat, ami 2017 végén 1368 milliárd forintot tett ki.”

Pörgés az autópiacon

A különböző lízingpiaci szegmensek közül a járműfinanszírozás jelenti a lízingpiac egyik motorját. A személy- és kisteherautók eladása 2017-ben 15,5 százalékkal nőtt, de a lízingpiac ezt meghaladó növekedést produkált. A finanszírozott összeg ugyanis 27 százalékkal 184 milliárd forintra emelkedett. Szintén jól teljesített a flottapiac, ahol az új kihelyezések összege 23 százalékkal 87 milliárd forintra nőtt több nagy flottabeszerzésnek köszönhetően.

Zs. Nagy István, a Lízingszövetség elnökségi tagja ezzel kapcsolatban elmondta: a magánszemélyek egyre bátrabban veszik igénybe a lízingfinanszírozást, ennek eredményeként 2017-ben az autóeladások 40 százaléka valamilyen lízingkonstrukció segítségével történt. Több tényezőnek volt köszönhető a javulás, többek között a háztartások jövedelmi helyzete, a nettó fizetések emelkedését, a kedvező kamat környezet és a finanszírozások iránti bizalom erősödését - emelte ki a szakember.

A Magyar Lízingszövetség szerint a személyautó-piacon 2018-ban is növekedés várható elsősorban a magánszemélyek vásárlásai miatt ennek eredményeként a finanszírozott összeg ebben a szegmensben 10-12 százalékkal emelkedhet. A vállalati autó szegmensben a flottamenedzsment szolgáltatásokkal beszerzésre kerülő személy és kishaszon gépjárművek esetén további térnyerésre lehet számítani.

Jelentős mennyiségű - 155 ezer darab - használtautó áramlik be, ebből 20 százalék 16 évesnél is idősebb volt, ami komoly problémákat okoz a közlekedésben, így ennek csökkentésére jogalkotói segítséget kér a szövetség.

Két számjegyű plusz az eszközfinanszírozásban

A 2017-es év igazolta, hogy a lízingtársaságoknak érdemes volt a korábban meghatározott stratégiájuknak megfelelően az eszközfinanszírozásra is fókuszt helyezni. A nehézgépjárművek és gépek finanszírozását magában foglaló eszközök esetében a kihelyezett összeg 12 százalékkal 337 milliárd forint fölé nőtt. Ezen belül a nehézgépjárműveknél 11 százalékkal 176 milliárdra, a gépeknél pedig 14 százalékkal 161,5 milliárd forintra emelkedtek az új kihelyezések.

Az eszközfinanszírozás jelentőségét mutatja az is, hogy termelőeszközként nyilvántartott gépeknél 66 milliárd forintot tett ki a finanszírozott összeg 2017-ben, ami 39 százalékos emelkedést jelent 2016-hoz képest, ez a növekedés pedig a lízingpiaci szegmensek között messze a legmagasabb volt. Az eszközfinanszírozás megélénkülése örvendetes hír a piaci szereplők számára, és a hazai KKV szektor kedvező kilátásai pozitív jövőképet jelentenek a hazai lízingcégeknek is, amelyek kiemelt prioritásként kezelik a kis- és középvállalkozások finanszírozását. Ebben a szegmensben 92 ezer megkötött szerződés van a szektorban. 

A mezőgazdasági finanszírozás ked telítetté válni, köszönhetően a gyors döntéseknek és finanszírozásnak: gyorsan megvalósítható, gazda kinézi a traktort, szerződést köt, a következő héten viszi is. Terjes a használt gépek beszámítása és az eszköz finanszírozójától való bérlés is vásárlás helyett. A munkaerőhiány - mivel nem találni megfelelő mennyiségű és minőségű szakembert a bővüléshez - egyre jobb gépek beszerzését teszi szükségessé, így a piac elmozdult a robotizáció, automatizáció felé.

Kilátások

A Magyar Lízingszövetség előrejelzése szerint 2018-ban folytatódhat a növekedés a lízingpiacon, amiben szerepet lesz annak, hogy a vállalkozások, ezen belül a kis- és középvállalkozások bátrabban veszik majd igénybe a költséghatékony és rugalmas lízingkonstrukciókat a különböző beszerzéseknél. Szintén segíthetik a lízingpiaci növekedést az uniós projektek, ezekkel összefüggésben a beruházások élénkülése. A szektoron belül béremelkedés és jelentős it-beruházások zajlanak, mert ezeket igénylik a a vállalatok is, de ezeket fedezi a bővülő piac. A 90 napon túli követelések aránya a teljes kitettséghez képest csökkent: 6,7-ről 4,7 százalékra. Nyikos Katalin a jövőben várható trendekről szólva elmondta, a változóval szemben a fix kamatozású konstrukciók térnyerésére lehet számítani, ez pedig a lízingbe vevők szempontjából alacsonyabb kockázatot jelent.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!