2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kilogrammonként átlagosan 86 forint körül alakul majd április 1. és a jövő év március 31. között a tej alapára a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács prognózisa szerint.

A szakmai szervezet közleménye jelzi: a termelők és feldolgozók képviselői a kiszámítható piaci viszonyok kialakítása érdekében önszabályzó, szakmaközi megállapodást kötöttek. Megegyeztek arról is, hogy a tej-alapárát a 2012/2013-as kvótaévre 2,5 százalékos eltérési sáv alkalmazásával jelzik előre.

Az alapár a 3,6 százalékos zsírtartalmú és 3,25 százalékos fehérjetartalmú, extra minőségi kategóriába sorolt nyerstejre vonatkozik. A szakmai szervezet elnöksége a prognózist a kvótaév során negyedévente felülvizsgálja és indokolt esetben módosítja.

Mindez azért fontos a termelőknek és a feldolgozóknak, hogy az előrejelzés figyelembe vételével köthessék meg, illetve módosíthassák érvényes szerződéseiket - mondta a Lukács László, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Hozzátette: a szerződéskötés a termelőknek és a feldolgozóknak hosszú távú piaci biztonságot, kiszámíthatóságot ad. Azok a termelők ugyanis, akik szerződés nélkül értékesítenek, kiszolgáltatottak az olyan, sokszor jelentős piaci ármozgásoknak, amilyen most is tapasztalható. A piacon most a tej átlagára 92 forint kilogrammonként, az összeg azonban várhatóan csökkenni fog, mivel a korábban jellemző áremelkedés megállt.

Az ügyvezető igazgató jelezte: a szakmaközi szervezet a megállapodáshoz csatlakozó piaci szereplők névsorát honlapján közzéteszi.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!