2p

Grandiózus kínai tervek esetleges magyarországi megvalósításáról tárgyal Kínában Veres János - írja a Világgazdaság. A Pénzügyminisztériumban az MTI-vel annyit közöltek, hogy a miniszter hivatalos úton külföldön tartózkodik, és tárgyalásainak eredményeiről időben tájékoztatást adnak.

A napilap értesülése szerint egy összességében kétszázmilliárd dollár értékű, két nagyobb elemből álló projektről tárgyal Kínában a pénzügyminiszter. Kína ekkora összeget különített el arra a célra, hogy erőteljes jelenlétet teremtsen magának első lépésben a régióban, majd Nyugat-Európában is. Magyarországnak jó esélyei vannak arra, hogy mindezt innen kiindulva hajtsa végre.

Egyrészt a több mint 50 éve alapított, 1,3 milliárd jüan saját tőkéjű Shanghai Construction Group (SCG) szeretne üzletekhez jutni a régióban – s ehhez hozná a finanszírozást is. A 225 legnagyobb forgalmú építőipari cég világlistáján tavaly 57. társaság több vasútvonalat, hidat épített Kínában, s húsz országban vett részt főleg infrastrukturális beruházásokban.

Másrészt a kínai fejlesztési bank szeretne aktív szerepet vállalni régiónkban. A lap úgy tudja, sokféle konstrukció érdekelné a céget, beleértve a hitelkihelyezést és az alapkezelést is.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!