5p

Az RTL az őszre erős műsorkínálattal készül, de az eddig megismert hírek alapján a TV2 is nagyon odateszi magát, hiszen mind az anyacsatornán, mind a kábeltévéin számos új műsor lesz látható.

Ahogy azt korábban írtuk, nem várja meg az iskolakezdést az RTL Klub, már a nyár utolsó napjaiban magasabb fokozatra kapcsolnak. Ennek jegyében augusztus 28-tól némileg átalakul a műsorrend. Délután fél 6 előtt jelentkezik majd a Fókusz, majd 6-tól kerül képernyőre a csatorna Híradója. Minden hétköznap este 7-től jelentkezik a kora őszi időszakra szánt egyik fontos sajátgyártású műsoruk, a Survivor, ami 75 perce lesz. Azt követően a szokásosnak mondható műsorfolyam jön: Éjjel-nappal Budapest és a Barátok közt és sorozatok (Dr. Csont, Castle, Szulejmán, CSI), illetve pénteken filmek.

A csatorna persze semmit nem szeretne a véletlenre bízni, és a hétvégén is erős kínálattal indítanak, szeptember 2-án, szombaton 20 órától indul ugyanis az X-Faktor. Bennünk ugyan vannak kérdőjelek az új műsorvezető személye kapcsán, mindenesetre a tehetségkutató konferansziéja Kiss Ramóna lesz. Más kérdés, hogy ha sikerült elfogadható hangokat találni, akkor a mentorok várhatóan elviszik a hátukon a műsort. Korábban ugyanis a ByeAlex és Gáspár Laci is jól teljesített ebben a szerepkörben, mellettük ott lesz ismét Puskás Peti is. Tóth Gabi helyett viszont egy új női mentor Radics Gigi kerül a műsorba.

Ami - a legalább nevében - az RTL-hez köthető kábelcsatornák kínálatát illeti, lesz több erős program. Az első évad sikere után például szeptember 4-én indul az RTLII-n a Konyhafőnök Junior második évada. Az ország egyik legnagyobb főzőshowjában ismét a gyerekek kapnak esélyt arra, hogy bebizonyíthassák: kortól függetlenül is lehet valakiből profi szakács. Az RTL Spike-on a legnézettebb trash reality, a Pumpedék fog folytatódni, Gabó és barátnője Ági ízléstől függően szórakoztató vagy hajmeresztő kalandjaival. Szintén ezen a csatornán fog debütálni Kalamár Tamásnak a Barátok közt egykori producerének új telenovellája, Oltári Csajok címmel.


A műsorkínálat alapján ugyanakkor a TV2 is komolyan gondolja, hogy végre megszorongassa az esti időszakban az RTL Klubot. Ellentétben a tavaly őszi baklövésükkel, amikor mindent egy lapra, a csúfosan leszereplő Star Academyre tettek fel, most több sikergyanús műsorral is készülnek. Annak érdekében pedig, hogy minél több ilyet tűzhessenek műsorra ismét megkurtítják a Tények időtartamát. A nemrég még másfél órás hírműsor augusztus 28-tól már csak 55 perces lesz, más kérdés, hogy a kormányzati propaganda sokaknál még ilyen mennyiségben is sok lehet.

7 óra előtt már képernyőn lesz a TV2 egyik újdonsága, a Séfek séfe. A gasztro realitybe meglepően jónevű szakemberek lesznek, kíváncsian várjuk, hogy mennyire lesz a három séf műsorképes. Ha a legfiatalabbak között nem is, de a teljes lakosság körében erős számokat várunk a csatorna fél 9-kor kezdődő vetélkedőjétől is. Ekkor tér ugyanis vissza a táskanyitogatós játékkal, az áll az alkuval Gundel Takács Gábor a TV2-re. Az esti időszakot pedig minden nap a Drágám, add az életed című showműsor új évada zárja majd. Mindezek miatt több műsor az éjszakai műsorsávba szorul, így 11 óra után megy majd a Született szobalányok következő évada, de Azurák Csaba műsora, az 1/1 is.

A TV2 őszi hétvégi kínálatában két olyan műsor is lesz, amely nagy dobás lehet. Az egyik az évek óta futó Sztárban sztár, amely kapcsán bár megjelentek ilyen sajtóértesülések, egyelőre nem tudni, hogy Hajós András szerepet kap-e a zsűriben. A másik a leginkább ügyességi vetélkedőként aposztrofálható Ninja Warrior Hungary lesz, amelynek amerikai változata óriási siker volt a tengerentúlon.

A kábeltévés kínálatát is erősíti a médiacsoport, ugyanis új magyar sorozattal bővül a SuperTV2 programkínálata. A Csajok, pasik, Balaton főhőseinek kalandjai augusztus 28-tól minden hétköznap este láthatók majd. Az új sorozat több, egymástól különálló történetet dolgoz fel, de az események kiindulópontja ugyanaz: barátok, barátnők – tehát csajok és pasik érkeznek a Balatonra és igyekeznek kimaxolni a vakációt.

Hogy ne csak a jövővel, hanem a mögöttünk hagyott héttel is foglalkozzunk kicsit, érdemes megjegyezni, hogy ezúttal is nagyon sokan voltak, akik a képernyők előtt ülve nézték az augusztus 20-i tűzijátékot. A Duna TV-n a kereskedelmi célcsoportban 12,5 százalékos közönségarányt ért el, de a TV2 közvetítését is a képernyők előtt ülők tizede nézte. Ha a teljes népességet vesszük alapul, akkor viszont azt láthatjuk, hogy a Duna TV-n, minden ötödik, míg a kereskedelmi csatornán a tévé előtt ülők hetede nézte az ünnepi műsort.

Ezek a hírességek szakították a legnagyobb pénzeket


A hét többi napján mondhatni a szokásos koreográfia érvényesült, hiszen a hétköznap estéken szokás szerint az RTL Klub műsorait nézték a legtöbben. Érdekesség ugyanakkor, hogy a Pénzt vagy éveket című gameshow meglepően jól teljesítetett, jócskán felülmúlva a TV2 átlagos közönségarányát.

A 33. héten főműsoridőben (19-23 óra között) a 18-49-es korcsoportban, az RTL Klub minden estét megnyert, a képernyők előtt ülők 14 százaléka követte a csatorna műsorait. A múlt havi méypontjáról elmozdult, de a TV2 továbbra sem hasít túlságosan, az átlagos közönségaránya 7,7 százalék volt. Az RTL erősebb kábelcsatornáinál helycsere történt, az eddig jobban teljesítő F+ ezúttal csak 4,3 százalékot ért el, míg a Cool (4,8% SHR) beleerősített. A középmezőnyben a Viasat3 tudott javítani (2,9% SHR), a Duna TV (2,2% SHR) közönségarányát a tűzijáték sem tudta érdemben felhúzni.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!