2p

Az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó zRt. vezetése a vállalat közigazgatásért felelős menedzserének nevezte ki Bojta Jánost (52). A szakember korábban a KDBR Consulting Kft. tulajdonos-ügyvezetője és vezető tanácsadója volt, amelyet az AAM 2005 decemberében vásárolt fel.

A villamosmérnöki végzettséggel rendelkező Bojta János elsősorban közigazgatási szakterületen szerzett hírnevet. A szakember a KDBR vezetőjeként számos jelentős államigazgatási projektben - többek között a Miniszterelnöki Hivatal részére végzett tevékenységelemzési és irányításszervezési munkákban, a Munkaerőpiaci Alap (MPA) pénzügyi rendszerének elemzésében és az Egységes Magyar Munkaügy Adatbázis (EMMA) megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésében - vett részt. Nevéhez fűződik a Központi Kormányzati Irányítási modell megtervezése, a Közigazgatási Projektmenedzsment Közmű stratégiájának elkészítése, melyeket a Kopint-Datorg Rt. megbízásából készített a Miniszterelnöki Hivatal részére.

Bojta János tagja a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének, valamint elnökségi tagja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Tanácsadási Szakmai Osztályának. Májustól a szakember az AAM-nél közigazgatási program- és projektmenedzsment, valamint minőségbiztosítás szakterületeken tevékenykedik, továbbá informatikai rendszerek megvalósításáért és stratégiai változások kezeléséért felel.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!