2p

Csehországban és Romániában alapít leányvállalatot a székesfehérvári székhelyű MetaloBox Kft. A Magyarországon piacvezető öltözőszekrény-gyártó és -forgalmazó néhány éven belül az egész kelet-közép-európai térségben megjelenik - írja a Napi Gazdaság.

Végleges döntés született arról, hogy Csehországban és Romániában is leányvállalatot alapít a székesfehérvári MetaloBox Kft. - mondta el Major Péter, a társaság ügyvezető igazgatója. A hazai öltözőszekrény-piacon mára mintegy 80 százalékos részesedéssel rendelkező vállalat a folyamatosan növekvő külföldi megrendelések, valamint a kedvező szlovákiai tapasztalatok miatt határozott a további terjeszkedésről. Erre a célra még az idén több százmillió forintot költenek.

Major elmondta: egyelőre csak kereskedelmi képviseleteket, valamint raktárakat hoznak létre az említett országokban, ám idővel a gyártás kihelyezéséről is születhet döntés. Ebből a szempontból elsősorban Románia jöhet szóba. Az ügyvezető igazgató hozzátette: ha a csehországi és a romániai megjelenés ugyancsak sikeres lesz, akkor nagy valószínűség szerint leányvállalatot alapítanak a kelet-közép-európai térség több országában is. Célpont lehet többek között Horvátország, Lengyelország és Szerbia - számol be a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!