2p

Általános sztrájkba léptek hétfő reggel a román vasutasok - közölték bukaresti illetékesek.

A román mozdonyvezetők és a vasúti kommunikációs személyzet szakszervezeti szövetségei bejelentették, hogy hétfő reggel helyi idő szerint hét órakor tagjaik általános sztrájkba lépnek, hogy így próbálják kikényszeríteni bér- és más természetű szociális követeléseik teljesítését.

A román közlekedési minisztérium illetékes államtitkára vasárnap sajtóértekezleten jelentette be: a tárca a bukaresti fellebbviteli ítélőszékhez fordul és kéri, hogy a bíróság állapítsa meg a munkabeszüntetés törvénytelen jellegét. A sztrájk ugyanis - magyarázta az államtitkár - elvesztette minden jogalapját abban a pillanatban, hogy a minisztérium teljesítette a két szakszervezet bérkövetelését. Sőt, a közlekedési tárca - miután tárgyalt a Nemzetközi Valutaalappal és a pénzügyminisztériummal - a sztrájkszervezők által követelt kilenc százalékos fizetésemelés helyett 12 százalékkal hajlandó emelni a két munkaterületen dolgozók fizetését.

De a napi hétórás munkaidőre vonatkozó követelést indokolatlannak tartja, mert az nem felel meg az európai vasúti normáknak sem. A kontinensen egyedül Franciaországban hét óra a vasutasok munkaideje, mert ott minden köztisztviselőnek ez a napi munkaprogramja - mondta.

Az államtitkár közölte, hogy a román vasutak 3400 személy- és teherjáratának csak egyharmada közlekedik a sztrájk idején, de országos viszonylatban minden rangú járatból - beleértve nemzetközi járatokat is - közlekednek majd vonatok. A szünetelő járatokról a vasútállomásokon értesülhet az utazó közönség.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!