2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Január elsejei hatállyal lemondott posztjáról Ragáts Imre, a Magyar Televízió Rt. nem egészen hét hónapja megválasztott elnöke - közölte Czeglédi László, az intézmény közalapítványi kuratóriumának elnöke.

Az elnök egészségi okokra hivatkozva nyújtotta be lemondását, amelyről csütörtöki ülésén tárgyal a kuratórium elnöksége - mondta a testület vezetője. Egy alelnök van - közölte Czeglédi László a megbeszélést követően az MTI azon kérdésére, ki lehet az új tévéelnök megválasztásáig az MTV ügyvezetője. (Pinke Györgyöt szeptemberben nevezte ki Ragáts Imre az MTV gazdasági folyamatokat felügyelő alelnökévé.)

Szavai szerint a kuratóriumi elnökség több tagja - köztük ő is - szorgalmazta a nagykuratórium legutóbbi, Ragáts Imre leváltását meg nem szavazó ülése óta, hogy távozzon posztjáról Ragáts Imre. Közlése szerint a kuratóriumi elnökség csütörtökön amúgy is tárgyalt volna arról a vitatott filmvásárlási szerződésről, amelyet a grémium jóváhagyása nélkül, két hónappal tévéelnökké választása után kötött Ragáts Imre, s amelyről szerdán több sajtóorgánum is beszámolt. Czeglédi László úgy nyilatkozott, mihamarabb meg kívánják kezdeni az elnöki pályázat előkészítését.

Kapcsolódó anyag
Újabb fejezet Ragáts Imre titkaiból
Nem hatott a botrány - marad a tv elnök


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!