2p

Magánpénzből kívánja bővíteni hálózatát az osztrák vasút (OBB). A Steiermark és Felső-Ausztria közötti, 660 millió összköltségű építkezés a tervek szerint jövőre kezdődik és 10 évig fog tartani.

Az új, észak-déli vasútvonalat a felső-ausztriai Summerau és a steiermarki Spielfeld között kívánják magántőke bevonásával megépíteni. A projekt három éves előkészületi szakasza nemrég a végéhez ért, így minden készen áll arra, hogy konkrét lépések történjenek, jelentették be egy tegnapi sajtóértekezleten. A terv jövő héten kerül az osztrák illetékes minisztérium elé.

Amennyiben az rábólint arra, akkor pályázatokat írnak ki a tervezésre, a megvalósításra és a finanszírozásra is. Az első "kapavágásra" 2005-ben kerülne sor, két-három éven belül pedig már teljes gőzzel folynának a munkálatok. A tervek szerint az új szakaszt tíz év múlva adnák át, az összköltség előzetes becslések szerint mintegy 660 millió euróra fog rúgni.

Ausztriában első alkalommal fordul elő, hogy a PPP (Private public partnership) finanszírozási modell segítségével építenek vasútvonalat, azaz a projekt az állam és a gazdasági magánszektor kooperálásával valósul meg.

Ludwig Scharinger, a felső-ausztriai Raiffeisen Landesbank vezetője szerint a modell segítségével 20 százalékkal csökkennek a költségek, Rudolf Trauner, a felső-ausztriai gazdasági kamara elnöke pedig azt emelte ki, hogy így lényegesen rövidebb idő alatt realizálódhatnak az elképzelések.

A fent említett szakaszon "kétsávossá" bővítenék ki a jelenleg csupán egy sínpárral rendelkező szakaszt, így 2-3 órával csökkenne a menetidő is, írja a Die Presse.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!