1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Szeptember elejétől megkezdődött az első, 0 százalékos kamat mellett elérhető uniós hitel folyósítása, már több mint 18 milliárd forint összegű hitelkérelmet rögzítettek - közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).

A Mikro, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése elnevezésű hitelprogramban meghirdetett 44 milliárd forintot elsősorban beruházásokra, termelőeszközök és forgóeszközök beszerzésére lehet felhasználni. A hitelt akár 15 éves futamidővel, egyszerűsített bírálati eljárással lehet  igénybe venni minimum 1 millió, legfeljebb 600 millió forint összegben, legalább 10 százalékos saját forrás mellett. A hitelhez akár egyéves rendelkezésre tartást, a tőketörlesztésnél egyéves türelmi időt is ad az MFB.

Így érkeztek az első felújított etrókocsik

A közlemény szerint az első 0 százalékos uniós hitel iránt fokozott az érdeklődés a Takarékbank, a B3 TAKARÉK Szövetkezet, a Budapest Bank és az FHB kijelölt fiókjaiban. Az elsőként folyósított hitelt gépvásárlásra igényelték.

A közlemény kitér arra is, hogy folyamatosan bővül az MFB Pontok hálózata, szeptember elejétől már 289,  pár hónapon belül mind a 442 MFB Pont az érdeklődők rendelkezésére áll majd.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!