6p

"Már eddig is több milliárd forintos kiadásaink voltak a digitális platform beindításával kapcsolatban, további több százmillió forintot pedig már félretettünk reklámra, népszerűsítésre" - mondta el egy múlt heti sajtóbeszélgetésen Jean-Francois Fenech, az Antenna Hungária vezérigazgatója. A cég egyelőre csak a Duna TV-vel tudott megegyezni, így december eleje óta csak ez a csatorna fogható a rendszeren. Az RTL KLub és a TV2 beperelte az Antenna Hungáriát, így várhatóan a bíróságon folytatódik a vita az átállásról. Mfor.hu háttér.

"Sokat dolgoztunk azért, hogy december elején elindulhasson a rendszer, azonban a működés veszélybe került a két kereskedelmi csatorna miatt" - mondta el Jean-Francois Fenech, az Antenna Hungária vezérigazgatója. Szerinte a két csatorna rövidtávú érdekei miatt nem kíván csatlakozni, nem szeretnék ugyanis feladni reklámpiacon meglévő monopóliumukat.

A vezérigazgató hozzátette: a következő négy-öt évben mintegy 25 milliárd forintot költenének a digitális platform kiépítésére, népszerűsítésére, de már eddig is milliárdos kiadásaik voltak.

Nem közeledtek az álláspontok a kereskedelmi tévékkel

A kereskedelmi tévék legfontosabb kifogása az volt, hogy az Antenna Hungária tizenkét évre szóló szerződést kínált nekik, ők viszont csak rövidebb időre akarták elkötelezni magukat. Később a cég felajánlotta, hogy állapodjanak meg hat plusz hat évben, de a csatornák ebbe sem mentek bele.

"Az Antenna Hungária lényegében az első hat évben ki akarta fizettetni a teljes díjat, ezért volt ez az ajánlat elfogadhatatlan számunkra. Az eredeti 12 éves szerződéstervezethez képet 15 százalékkal emelkedtek volna az éves díjak, ráadásul kétéves felmondási idő került volna a szerződésbe" – indokolta az elutasítást az mfor.hu kérdésére Róbert Ákos, az RTL Klub vezérigazgató-helyettese.

A digitális átállásról szóló törvény kimondja, hogy amennyiben a rendszer indulásáig nem tudnak megegyezni a két legnagyobb kereskedelmi csatornával, akkor utána már nem kerülhetnek fel a rendszerbe.

A tévék most bíróságon támadták meg az Antenna Hungáriát: többek között azt szeretnék, hogy utólag is csatlakozhassanak az új platformhoz. "Biztos, hogy előbb-utóbb a TV2 és az RTL Klub is fel fog kerülni a digitális platformra, hiszen a keresetük is erről szól" - vélekedik az Antenna Hungária vezérigazgatója.

Törvénymódosításra is szükség lehet

Jean-Francois Fenech hozzátette: sok csatorna kivárásra játszik. Ha az egyik kereskedelmi adó csatlakozna a digitális platformhoz, az teljesen megváltoztatná a helyzetet. "Jelenleg két-három megoldás körvonalazódik, hogy a jogi ellentmondást feloldjuk. Elképzelhető, törvénymódosításra lesz szükség ahhoz, hogy a kereskedelmi tévék utólag is csatlakozhassanak, mivel a törvényben előírt határidő lejárt" - mondta el Fenech a sajtó képviselőinek.

Az Antenna Hungária szerint a kereskedelmi tévék részben olyan feltételeket szabtak a csatlakozáshoz, melyek nem az ő hatáskörükbe tartoznak. "El szerették volna érni, hogy csökkenjen az analóg műsorszórási díjuk, több csatornát indíthassanak, illetve átalakíthassák tulajdonosi szerkezetüket" - mondta el ezzel kapcsolatban az Antenna Hungária vezére.

A fenti vádakat a TV2 elutasította: "A tárgyalásokon végig a platformmal és szolgáltatással kapcsolatos érdemi kérdésekről és feltételekről tárgyaltunk" – fejtette ki lapunknak Fekete Attila, a csatorna Digitális Média igazgatója. Hozzátette: szeptember óta készek a tárgyalásra.

"Nehéz úgy megállapodni, hogy mindössze két héttel a december elsejei határidő előtt ültünk le a kereskedelmi tévékkel, holott már szeptember elején tudni lehetett, hogy az Antenna Hungária nyerte a pályázatot. Ráadásul az RTL Klub kérésünk ellenére csak jogászokkal képviseltette magát a tárgyalásokon, nem volt döntésképes személy részükről a megbeszélésen" - így magyarázza az Antenna Hungária vezérigazgatója, miért nem sikerült megegyezni.

„Véleményem szerint egy cég azzal képviselteti magát a tárgyalásokon, akivel akarja. Ráadásul jogászaink száz százalékos felhatalmazással rendelkeztek, bármiről megállapodhattak volna” – válaszolta a felvetésre Róbert Ákos.

Duplán fizetnek?

A digitális átállásról szóló törvény szerint akkor kell lekapcsolni az analóg frekvenciákat, ha a digitális platform eléri a 94 százalékos lefedettséget. A csatornák szerint az Antenna Hungária ezzel kapcsolatban sem szolgált adatokkal. "Meg akartunk állapodni a mérési feltételekről, de a cég nem volt hajlandó tárgyalni arról, mi alapján mérik a lefedettséget" – mondta Róbert Ákos.

A csatornák számára mindez azért sarkalatos pont, mivel amíg nem kapcsolják le az analóg frekvenciákat, addig lényegében duplán fizetnek. Ezért szeretnék tudni, meddig kell vállalniuk ezt a pluszköltséget.

"Európában sehol sem gyakorlat, hogy a szolgáltatók garanciát vállalnak az elérhetőséggel kapcsolatban. Az azonban mindenhol megfigyelhető, hogy nő a nézettség a digitális platform beindításakor" - mondta el ezzel kapcsolatban Jean-Francois Fenech.

A bíróság mondhatja ki a végső szót

A két kereskedelmi csatorna és az Antenna Hungária vitája a bíróságon folytatódik. "Szeretnénk, hogy a bíróság megállapítsa, racionális követelményeket támasztottunk, és kötelezze az Antenna Hungáriát arra, hogy állapodjon meg velünk” – magyarázta Róbert Ákos.

Hasonló okból fordult a bírósághoz a TV2 is: "A bíróságtól a szerződés létrehozatalát és tartalmának megállapítását kértük" – válaszolt kérdésünkre Fekete Attila.

"Azért folytattunk érdemi tárgyalásokat az Antenna Hungáriával a digitális földfelszíni műsorterjesztési szolgáltatásokról, mert a platformnak a jövőben is meghatározó szerepet tulajdonítunk a műsorterjesztési piacon. Ezért is fordultunk bírósághoz a tárgyalások eredménytelenségét követően” – tette hozzá a TV2 illetékese.

Kérdésünkre a csatorna arról tájékoztatott, hogy jelenleg nem folynak tárgyalások a TV2 és az Antenna Hungária között, de műszaki-gazdasági szempontból elfogadható, ésszerű feltételek esetén készen állnak azok folytatására.

Köztévé: még az idén felkerülhet

"A közszolgálati csatornáknak közbeszerzési eljárást kell lefolytatniuk, hogy csatlakozzanak a platformhoz. Az MTV esetében ez jelenleg is folyik; van esély arra, hogy még az idén véget érjen az eljárás" - mondta el Jean-Francois Fenech.

A vezérigazgató közlése szerint folyamatban vannak a tárgyalások további csatornákkal, addig azonban nem mond neveket, amíg nem sikerül megegyezni. "Vannak köztük magyarországi tartalomszolgáltatók is, illetve olyanok is, amelyek még nincsenek jelen a magyar piacon" - tette hozzá.

Az Antenna Hungária tervei szerint kétszer-háromszor annyi csatornát kínálnának, mint amennyi jelenleg az analóg rendszeren ingyenesen fogható. A későbbiekben lenne néhány adó, ami fizetős lenne, de ezeknek felvételét a végére hagyják. 

Beke Károly

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!