2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kormány kitart a lex Heineken mellett.

A Heineken és a Csíki Sör Manufaktúra kibékülése után azt lehetett gondolni, hogy a vita rendezését felgyorsító kormányzati intézkedések okafogyottá válnak. De nem ez a helyzet, amint az kiderült tegnap este az Echo Tv Szorító című műsorában.

Az adás vendége Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója volt, aki egyértelművé tette, hogy a kormánypártnak nincs szándékában visszavonni a lex Heineken néven elhíresült törvényjavaslatot. Az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmát előíró indítvány valójában azért született, hogy a holland sörgyártó multit sarokba tudja szorítani a kormány. Ez végül sikerült, hiszen a Heineken megállapodott a névhasználatról a Csíki Sör Manufaktúra tulajdonosával, vagyis a kormány szempontjából megnyugtatóan rendeződött a helyzet.

Lázár János miniszter ízlett a helyi sör 

Ennek ellenére kitartanak a törvényjavaslat mellett. Hidvéghi Balázs szerint nincs szó arról, hogy visszavonnák azt. Ezt mondta egyébként Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter is korábban az ATV-nek.

Jelenleg az Európai Bizottság vizsgálja a dokumentumot, notifikációs eljárás keretében. A testület előzetesen véleményezi a javaslatot, ami legalább három hónapot vesz igénybe. Tekintettel arra, hogy a magyar parlament nyáron nem ülésezik, leghamarabb szeptemberben szavazhatnának a képviselők az előterjesztésről.

Törvény tehát lesz, illetve még lehet, s úgy fest, hogy a magyar kormány támogatási szándékai sem gyengültek az erdélyi béke megkötésével.

Korábban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyilatkozta azt, hogy a kormány kész állami támogatást is nyújtani a csíkszentsimoni sörfőzdének.

Akkor úgy tűnt, ezt a hadviselés részeként említette meg a politikus, mint lehetőséget. De nem ez a helyzet. Mind Hidvéghi szavaiból kiderült, a söripari cégek közti megállapodás nem zárja ki, hogy támogassák a magyar tulajdonban lévő vállalkozást.

A kommunikációs igazgató szerint a kormány általában is támogatni kívánja az ígéretes, innovatív ötletre épülő vállalkozásokat, a start-up cégeket. A Csíki Sör esetében ennél már többről van szó, van múltja a cégnek, de azt például a javukra írja a kormány, hogy beleállt a vitába a Heineken-nel. Ahogy Hidvéghi fogalmazott: megmutatták az oroszlánkörmeiket. Jelezte ugyanakkor, hogy a támogatásról még nincs kormányzati döntés.

Baka F. Zoltán

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!