1p

Másodszor is eredménytelen volt a salgótarjáni öblösüveggyárra kiírt pályázat, a főleg exportra termelő gyárra nem érkezett ajánlat - közölte a vállalat felszámolóbiztosa.

A 630 embert foglalkoztató, tavaly áprilistól felszámolás alatt álló gyár helyzetét és piacait sikerült stabilizálni, az értékesítése viszont másodszor is eredménytelen volt - mondta Szondi György. Hozzátette: folyamatban van a harmadik pályázat megjelentetése, május második felében jár majd le az ajánlatadási határidő.

Az ST Glass Öblösüveggyártó és Forgalmazó Rt. irányára - az ingatlanok, a termelés folytatásához szükséges eszközök, és a társaság készleteinek összértéke - nettó 1,3 milliárd forint.

A felszámoló reméli, hogy májusra javulnak a salgótarjáni öblösüveggyár esélyei. Mint mondta, áprilisban volt komoly érdeklődő, de rövid volt az ajánlattételi határidő. A gyár hitelezői követelése továbbra is meghaladja a 3,7 milliárd forintot. Az összegen belül több mint 2,7 milliárd forint a jelzáloggal biztosított követelés, ebből néhány 10 millió forintot tudtak eddig törleszteni - tette hozzá a felszámoló.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!