5p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a szakértőtől!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Nemzeti Hírközlési Hatóság újabb szabályozott nagykereskedelmi árainak alkalmazásán már dolgoznak az internetszolgáltatók, a karácsonyi akciókat azonban még nem a központi árcsökkentés határozza meg. A kisebb szolgáltatók leginkább jövőre állhatnak majd elő a korábbihoz képest alacsonyabb árú tarifáikkal.

Sokan kapják ajándékba (Mfor-montázs)

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) legutóbbi, "központi" árcsökkentése után majd 2000 forinttal csökkent a telefonvezetékes szélessávú internet-előfizetések átlagára. Azt egyelőre nem látni, hogy a mostani árcsökkentésnek milyen hatásai lesznek, mert az árpolitika a cégek üzleti titkai közé tartozik, ráadásul a jelentős piaci erővel bíró - az infrastruktúra felett allokáló - szolgáltatók egyéb akciókkal is kecsegtetik az alternatív szolgáltatókat, amik szintén csökkenthetik egy-egy cég kínálatának árait.

Azt sem tudni, hogy mikorra várható az új árak bevezetése. "Az új nagykereskedelmi árak életbe lépésének határidejéről nincs információnk. Azt tudjuk mondani, hogy az internetes társadalom elterjesztése kapcsán minden nagykereskedelmni költség csökkenést valamilyen formában tovább fogunk adni az új akciós ajánlatok, és a meglévő ügyfeleink felé hűségajánlatok formájában" - mondta lapunk érdeklődésre Rozsnyai László, az Interware Zrt. termékmenedzsment vezetője.

Változtak a sebességek

A nagykereskedelmi árszabályozás lényege mindenesetre az, hogy a telefonvezetékek tulajdonosait, azaz a nagy szolgáltatókat (T-Com, Invitel, Monortel, Hungarotel, Emitel) rákényszerítse arra, hogy adjanak helyet kisebb, alternatív cégeknek is a piacon. Az alternatívok ugyanis a nagyok telefonvonalait kibérelve nyújtanak szolgáltatást, ezért nem mindegy, hogy mekkorák a nagykereskedelmi árak. A szabályozott tarifát pedig a mindenkori kiskereskedelmi átlagárakból számítják ki, tehát abból, amit a lakosság fizet a netkapcsolatért.

A mostani árcsökkentés több területen jelentős változást hoz, ha az internet sebességét vesszük alapul. Sok helyen ugyanis a legutóbbi árszabályozáskor még voltak 512 kilobájt/másodperces (kbps) csomagok is, amik mára jórészt eltűntek a cégek kínálatából. Így az invitelnél egy alternatív szolgáltatónak maximum 3697 forintot kellett fizetnie egy éves hűségnyilatkozattal egy "sima" 512 kbps-os, forgalomkorlát nélküli csomagért, most pedig az 1280 kbps-es csomag a legkisebb sebességű, ami ugyanilyen feltételek mellett is kevesebbe, 3672 forintba kerül. Korábban az 1024 kbps-es csomag került 4690 forintba, ami ha innen nézzük, nagykereskedelmi szinten is jelentős árcsökkenés.

Bonyolult árrendszer

Azt, hogy mennyibe fog kerülni átlagosan a legalacsonyabb - (egy éves hűségnyilatkozattal, forgalomkorlát nélkül igénybe vett) - ADSL csomag, azért is nehéz megmondani előre, mert a nagy szolgáltatók akciói jelentősen befolyásolhatják az árakat. Ha például a Magyar Telekom elenged két havidíjat a kisebb szolgáltatóknál, az alternatívok két dolgot tehetnek: vagy maguk is azonnal havidíj-elengedéses akciót hirdetnek, vagy hosszú távra terveznek, és alacsonyabb díjakkal jelennek meg a piacon, a náluk maradó elengedett havidíjakat beépítve az áraikba.


Bonyolítja a helyzetet, hogy az eltérő területeken eltérőek a maximált árak is, ráadásul ha a nagy cégek belépnek egymás területére, ott ők is alternatívnak számítanak. A T-Online például szolgáltat más, nem Magyar Telekom területen is, de méretnénél fogva megengedheti magának, hogy ne alakítsa a nagykereskedelmi árakhoz saját tarifáit, hanem akár veszteségeket is elszenvedve ügyfeleket toborozzon. Ilyen helyzetben a kis cégek ismét csak nehezen tudnak versenyezni a nagyokkal, mert máshol sem jön vissza az a pénz, amit ebben a küzdelemben esetleg "beáldoznának".

Nőtt a verseny

A nagy cégek ráadásul kedvezményeket kínálnak akor is, ha a velük szerződő alternatívok előre vállalják, hogy minimálisan hány ügyfelet szereznek. Az erősek így "kötik magukhoz" a kisebbeket, hiszen a nagykereskedelmileg eladott kapacitás biztos bevételt jelent még egy nagyobb társaságnak is.

Mindenesetre a retail minus módszer bevezetése előtt csak a Magyar Telekom és az Invitel területén volt verseny a kiskereskedelmi ADSL-szolgáltatást nyújtó cégek között, míg ma már az egész országban van lehetőség alternatív szolgáltatót választani. Az egyes szolgáltatási területeken eltérő számban, de összesen 24 internetszolgáltató kínál ADSL-szolgáltatást. 2006 júniusában az ADSL-előfizetők 96 százaléka a Magyar Telekom és az Invitel körzeteiben vette igénybe a szolgáltatást.

Mára a Magyar Telekom és Invitel területek részesedése 92 százalékra csökkent az NHH adatai szerint. Szintén NHH adat, hogy a szabályozás bevezetése óta a legnépszerűbb (jellemzően 1 Mbps sávszélességű) csomagok nagykereskedelmi árai 2-51 százalékkal mérséklődtek. Az pedig a piacon közismert tény, hogy a szélessávú internet-tarifák a kábelszolgáltatóknál is az ADSL árakhoz igazodnak. Nyitott kérdés viszont, hogy a szélessávú mobilinternet-tarifák hogyan reagálnak majd az árcsökkentésre.

L. Nagy Gábor

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!