3p

Három előkészítési munka kezdődik meg a Budapest és Belgrád közötti vasútvonal korszerűsítésének keretében miután a magyar, a szerb és a kínai fél szerdán Belgrádban aláírta az erre vonatkozó együttműködési tervet.

A szerb és a magyar fővárost összekötő gyorsvasút kiépítésével kapcsolatban 2015-ben megkezdődik a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése, a kormányközi megállapodás előkészítése, amely a nemzetközi jog szerint is rendezi a beruházás alapjait, valamint a finanszírozási modell kidolgozása.

A korszerűsítés az év végéig kezdődik meg – jelentette be közös sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Zorana Mihajlovic szerb infrastruktúraügyi miniszter és Hszü Hszian-ping, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) alelnöke.

Kína és Közép-Európa együttműködése nemcsak kínai és közép-európai érdek, hanem igazi európai érdek, hiszen az egész Európai Uniónak az az érdeke, hogy az EU különböző térségei és tagországai sikeresen tudjanak együttműködni Kínával – jelentette ki Szijjártó Péter.

A tárcavezető kiemelte: ez a beruházás tud a lehető leghamarabb megvalósulni a kínai és közép-európai finanszírozási és technológiai együttműködésben, azzal, hogy Szerbia és Magyarország is része ennek a beruházásnak, "elérjük azt, hogy a világkereskedelem egyik fontos útvonala Magyarországon és Szerbián vezessen keresztül”.

Kínából a görög kikötőkön át jut az áru Európába, Belgrádnak és Budapestnek is az az érdeke, hogy a jövőben az új útvonalon jusson ez az áru a legjobb és leggyorsabb módon Nyugat-Európába.

A kínai kormány, valamint a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) biztosítja azokat a számokat, amelyek a kínai áruforgalom növekedési dinamikáját mutatják be, és ezek alapján lehet majd kiszámolni, hogy hosszú távon Magyarország, illetve Szerbia konkrétan mennyit fog profitálni ebből a beruházásból a tranzit miatt - részletezte Szijjártó.

Zorana Mihajlovic szerb infrastruktúra ügyi miniszter ismertette az idei esztendőre vonatkozó terveket. Január végéig a három kivitelező cég memorandumot ír alá, amelyben a megvalósíthatósági tanulmányokra vonatkozó elképzeléseiket összegzik. Ezt követően a magyar és a szerb fél elkészíti saját  elő-megvalósíthatósági tanulmányát”, amelyet a kínai félnek továbbít, aki ezt összehangolja és véglegesíti. A végleges tanulmányok június végére készülhetnek el, míg maguknak a munkálatoknak a megkezdése valamikor az év végére várható.

A kínai fél a beruházás 85 százalékának finanszírozására ad ajánlatot, a következő hónapokban ezért megállapodásra kell jutni a hitel feltételeit illetően.

A Budapest és Belgrád közötti kétvágányú villamosított vasútvonal kiépítéséhez 350 kilométernyi vasúti szakaszt kell felújítani – olvasható abban a dokumentumban, amely a szerdai megállapodás részleteit ismerteti. Ebből 166  kilométer Magyarországon, 184 pedig Szerbián halad át. Az óránként akár 200 kilométeres maximális sebességet lehetővé tevő vasúti pályán a vonatok menetideje több mint a felére csökkenhet. A majdnem 400 kilométeres távot a vonatok jelenleg 8 óra alatt teszik meg, a vasút felújítását követően pedig várhatóan 2 óra 40 percre csökkenhet a menetidő.

A majdnem hárommilliárd dolláros beruházásról 2013-ban a bukaresti Kelet-Közép-Európa–Kína csúcstalálkozón tárgyaltak a felek először. A vasútvonal kiépítéséről szóló megállapodást pedig tavaly decemberben írták alá Belgrádban.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!