2p

A szlovák építésügyi hatóság engedély nélküli építkezés miatt bírságot rótt ki a dél-koreai Kia autógyár zsolnai üzemére, amelyben éppen most kezdődött a próbaüzem. A bírság összege egyelőre nem ismert, a Kia fellebbezett a döntés ellen.

A Kia Motors szlovákiai szóvivője elmondta: úgy vélik, az építkezések késését az állami földfelvásárlások okozták, így a szlovák kormánynak kellene viselnie a felelősséget azért, hogy a beruházási szerződés kötelezettségei nem teljesülhettek időben.

A gyárról

A Dél-Koreai Kia autóipari csoportnak a szlovákiai Zsolnán lévő gyárában májusban megkezdődött a próbaüzem. A tervek szerint az év végén indul be a három Kia-modell sorozatgyártása. A gyártókapacitást 2009-ig fokozatosan bővítik, évi 300 ezerre. Az üzem 3000 embernek ad munkát, a beszállítókkal együtt 10 ezernek.

A zsolnai gyár megépítésével párhuzamosan a dél-koreai csoport Frankfurtban új európai értékesítési központot hoz létre, amit várhatóan 2007-ben nyitnak meg. A csoport tervei szerint a nyári párizsi autószalonon fogják bemutatni azt a speciálisan az európai piac számára kifejlesztett modellt, ami egyelőre az ED névre hallgat, és valószínűleg Zsolnán fogják gyártani - írta korábban az mfor.hu.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!