2p

Újra megemelkedett az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat földgázvezeték költsége, noha a csövek lefektetése még el sem kezdődött: a Gazprom hétfőn, egy eurokötvény kibocsátása alkalmából kiadott memorandumában 7,4 milliárd euróban nevezte meg a beruházás összegét.

2005 végén, amikor a vezeték szárazföldi szakaszának építése kezdődött, a konszern vezetése azt közölte, hogy a kettős vezeték építése valamivel több mint 4 milliárd euróba kerül majd. Fél évvel ezelőtt aztán 6 milliárd euróra tették az összeget. Az új memorandum szerint a beruházás mintegy 30 százalékát fedezik a részvényesek, a fennmaradó 70 százalékhoz külső pénzeszközöket vonnak be.

Irina Vasziljeva, az Északi Áramlat szóvivője az AGI szakhírügynökségnek megerősítette a 7,4 milliárdos összeget. Hozzátette, hogy az Európai Unió transz-európai hálózatokra vonatkozó direktívája (TEN) 19 milliárd eurónyi magánberuházást irányoz elő az import diverzifikálásához és a pótlólagos gázszállításokhoz nélkülözhetetlen infrastruktúra építésére, s azt mondta, ebben az összefüggésben az Északi Áramlat 7,4 milliárdos beruházása fontos lépés Európa energiaellátásának biztosításában.

Az áremelkedés egyébként az első vezetékszál csöveinek szállítására aláírt szerződésekből, valamint az alvállalkozókkal és a logisztikai beszállítókkal aláírt szándéknyilatkozatokból adódik. Emellett a most megjelölt összeg figyelembe veszi a vezeték építéséhez szükséges alapvető munkálatok és anyagok, valamint a műszaki és környezetvédelmi biztonság garantálásához szükséges pótlólagos kiadások világpiaci árdinamikáját is.

Vasziljeva szerint az összes szerződés aláírása után pontosítják még a végösszeget. Az Északi Áramlatban a legnagyobb rész a Gazpromé, részt vesz benne a német E.On és a BASF, továbbá még folynak a tárgyalások a holland Gasunie-vel.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!