2p

Egy éven belül a jelenlegi 2500-ról nagyjából 1200-ra csökkenti a beszállítók számát a Sony. A veszteséges japán elektronikai óriásvállalat a beszerzési költségek 20 százalékos csökkenését várja az intézkedéstől.

A cégvezetés szerint a 14 év óta először veszteséges Sony egyik legfőbb problémája az, hogy nem megfelelő az együttműködés a részlegek között, amelyek a beszállítói szerződéseket is külön-külön kötik meg. A rendszert most központosítják, és a partnerek bő 50 százalékától elbúcsúznak. Így nagyobb rendelésállomány jut majd egy-egy beszállítóra, ennek révén pedig alacsonyabb árakat lehet kialkudni. Az átalakítással 500 milliárd jent (1060 milliárd forint) lehet megtakarítani, közölte a Sony szóvivője csütörtökön.

A márciussal zárult üzleti évben a cég 98,9 milliárd jen adózás utáni veszteséget szenvedett el, főként az erős jen, a válság miatt csökkenő kereslet és a fogyasztói elektronikai cikkek árcsökkenése miatt.

Az átalakítás részeként a világszerte 185 ezer embert foglalkoztató vállalat az új üzleti évben elbocsát nyolcezer embert és a kölcsönzött munkások állományát is csökkenti nyolcezer fővel, a világon működő 57 Sony-gyárból pedig nyolcat bezárnak.

A cég vezérigazgatója egyébként 2005 óta egy Walesben született amerikai, Howard Stringer. Ő az első külföldi az 1946-ban alapított japán társaság élén. Az átalakítás irányításával Stringer egy másik külföldit, George Bailey-t bízta meg. Az IBM-től átcsábított szakember mint a szerkezetváltásért felelős igazgató fogja levezényelni az átállást.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!