1p

A Ford járműgyár német üzemeiben egyelőre lemond az üzemfüggő elbocsátásokról, azaz legalább 2011-ig nem lesz ilyen intézkedés. A bejelentés Kölnben 18 500, Saarlouisban 6400 alkalmazottat érint.

A vezetés és az üzemi tanács emellett több millió eurós megtakarítási csomagban állapodott meg, a korábbi adatok szerint ez 200 millió dolláros (166 millió eurós) volumen.

A Ford Motor 25-30 ezer fős leépítést tervez és 14 gyár bezárását ígérte 2012-ig, hogy egyensúlyba hozza évek óta veszteséges tevékenységét az észak-amerikai piacon, közölték a cégnél január végén.

Az Egyesült Államok második legnagyobb autógyára Észak-Amerikában jelenleg 122 ezer főt foglalkoztat, a leépítés 20-25 százalék körüli lesz. A társaságnál hozzávetőleg 87 ezren dolgoznak órabérben, és 35 ezren havi fizetésért.

A társaság vezérigazgatója, Bill Ford elmondta: minden szinten áldozatot kell hozni azért, hogy a gyár talpon tudjon maradni. Ford utalt arra, hogy a vezetői munkahelyek 12 százalékát is megszüntetik.

A vezérigazgató jelezte, hogy a 2002-ben beindított átalakítási program kezdi meghozni a gyümölcseit, tavaly csoportszinten a Ford a harmadik egymást követő évben volt nyereséges.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!