1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az európai Airbus repülőgépgyártó kiválasztotta új, kínai gyártási helyszínét. Az ország északi részén fekvő Tianjinban a cég legkelendőbb modelljét, az A320-ast szerelik majd össze.

A 4,8 milliárd fontos (több mint 1800 milliárd forintos) üzem még ebben az évben megkezdi működését, s az első itt gyártott jármű 2008 végén hagyhatja el a csarnokokat. A leendő kínai gyár egy tavaly kötött együttműködési megállapodás részeként épül, melynek keretében az ország 150 A320-osztályú repülőt is rendelt 5,8 milliárd fontért. Az üzem a cég első Európán kívüli létesítménye lesz, s a gyártó kínai terjeszkedését hivatott segíteni, ahol napjainkban ugrásszerűen nő a repülési piac - írja a Daily Post.

Tom Enders, az Airbus anyacégének, az EADS-nek a vezérigazgatója korábban úgy nyilatkozott, hogy a repülőgépgyártó pusztán európai gyártókapacitásával valószínűleg nem fogja tudni kielégíteni a kínai keresletet. "Az új üzem kizárólag a kínai piacra termel majd, de még így sem fogja tudni ellátni a hatalmas piacot, továbbra is fogunk Európából exportálni" - nyilatkozta a vezér.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!