2p

Demszky Gábor főpolgármester még ebben az évben 18,5 milliárd forint plusz állami forrást sürgetett a BKV számára hétfői sajtótájékoztatóján; tudatta, hogy Antal Attila BKV-vezérigazgató nem kap 60 milliós végkielégítést, mert semmisnek tekintik a vele kötött menedzserszerződést.

Demszky Gábor kijelentette: a BKV szakszervezetei által szervezett sztrájkot nagyon rossz eszköznek tartja, mivel azzal nem a BKV-t és a fővárosi önkormányzatot, hanem a cég tulajdonosait, a budapesti polgárokat sújtották. Paradox módon a félnapos sztrájk 80 millió forintos megtakarítást hoz a cégnek, egyidejűleg pedig - számításaik szerint - óránként egymilliárd forint kárt okoz a hazai gazdaságnak.

Demszky Gábor megerősítette a múlt pénteken a városvezetés által a pénzügy-, a gazdasági és a kancelláriaminiszterhez írt levélben foglaltakat, amelyben érvek sokaságával támasztották alá, hogy az önkormányzat és a BKV már nem képes több forrást előteremteni a cég működéséhez, az állam viszont hozhatna olyan döntéseket, amelyekkel segíthetné a cég működési hatékonyságát. Példaként említette a normatív támogatás, a tanuló-nyugdíjas jegyár-kiegészítés inflációnak megfelelő emelését, a gázolaj jövedéki adójának visszatérítését és az olcsóbb áramvásárlási lehetőséget.

A sztrájk kapcsán a főpolgármester felhívta a figyelmet arra, hogy ennek nincs klasszikus munkajogi tartalma. Emlékeztetett rá, hogy idén 7,5 százalékkal, az elmúlt öt évben 61 százalékkal nőtt a BKV-dolgozók bére, s ez tavaly már 27 százalékkal haladta meg a nemzetgazdasági átlagbért. Utalva arra, hogy a cégvezetés nem tervez elbocsátásokat, közölte, hogy a társaság vezetése a bírósághoz fordult a sztrájk jogszerűtlenségének megállapítására.

Megvétózott végkielégítés

A főpolgármester közölte, hogy jogi szakértőivel együtt azon a véleményen van, hogy semmis az Antal Attila vezérigazgatóval kötött menedzserszerződés. "Nem lesz szó és nem lehet szó 60 millió forintos végkielégítésről" - szögezte le. Antal Attilának ennél sokkal kevesebb pénz jár - tette hozzá.

Rámutatott, azzal, hogy a BKV busztenderét leállította, nem érte veszteség a céget. "Ennek következtében Antal Attila lemondott. Gondolhatja, hogy van némi összefüggés a két ügy között" - jegyezte meg egy kérdésre válaszolva.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!