2p

A hatályos jogszabályok alapján a földgázellátás folytonossága minden felhasználó számára biztosított, akkor is, ha egy szolgáltató nem lenne képes eleget tenni vállalt kötelezettségeinek - hangsúlyozta Bencsik János, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán az MTI-nek.

Az államtitkár jelezte: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - együttműködve a Magyar Energiahivatallal - figyelemmel kíséri a gázkereskedő Emfesz Kft. körül kialakult helyzetet, és mérlegeli, hogy az esetleges ellátási kockázatok kezelésére megfelelő-e a jogszabályi környezet, és biztosítható-e a fogyasztók zavartalan ellátása.

Bencsik János hangoztatta: az esetleges ellátási kockázatok kezelésére a jogszabályi környezet megfelelően kidolgozott, részletes forgatókönyvek alkalmazását teszi lehetővé, ezek indokolt esetben automatikusan életbe lépnek. Amennyiben valamely ok miatt valamelyik gázkereskedő vagy gázelosztó cég nem tudná teljesíteni ellátási kötelezettségét, akkor van olyan hatályos szabályozás, ami alapján az érintett fogyasztók ellátása biztosítható, hiszen a szerződésszerűen működő fogyasztó ellátás nélkül semmilyen körülmények között nem maradhat - húzta alá az államtitkár. Hozzátette: a döntést a Magyar Energiahivatal hozza meg, a hatályos 48/2010. évi, február 26-án született kormányrendelet alapján.

Az Emfesz Kft. szerdán közölte az MTI-vel, hogy mintegy 3 milliárd forinttal tartozik neki Pomázi Csaba több cége, a Dunacent Kft., az ENERGOTT Kft., az Alfa-Nova Kft., illetve a Szegedi Hőszolgáltató Kft.

Jelezte azt is, hogy jogos követelése érvényesítése érdekében az Emfesz Kft. azonnali hatállyal valamennyi polgári és egyéb jogi eszközt, ideértve egyebek mellett a készfizető kezességek érvényesítését, a felszámolási eljárások megindítását, a finanszírozó bankok értesítését igénybe vesz. Az Emfesz azt állította, hogy a társaságok, amelyek Szekszárd, Szolnok, Szeged, Székesfehérvár, Dunaújváros, Tatabánya, és Győr távhőszolgáltatását biztosítják, súlyos és rosszhiszemű szerződésszegő magatartása megnehezíti hosszú távú gázvásárlási szerződéseinek előfinanszírozását.

Az Emfesz Kft. jelenleg 300 ezer lakossági, 300 önkormányzati, 1100 intézményi fogyasztót, hatezer kis- és közepes vállalkozást, valamint több száz ipari céget lát el kedvezményes áron földgázzal.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!