2p

Az elkövetkezendő egy évben a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások negyede tervezi, hogy növeli alkalmazottainak létszámát – derült ki a 700 kkv vezető megkérdezésével végzett K&H kkv felmérésből. Az eredmények az alkalmazotti fizetések tekintetében is pozitívak, hiszen majdnem minden harmadik vállalkozás gondolja, hogy az elkövetkezendő egy évben növekedni fognak a dolgozói bérek.

„A közelmúltban végzett K&H kkv felmérés keretében 700 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás vezetőjét kérdeztük meg, az elkövetkezendő egy évben tervezik-e növelni vagy csökkenteni az alkalmazottak létszámát. A kutatás azt mutatja, hogy a válaszolók 24 százaléka tervezi munkaerő felvételét az elkövetkezendő egy évben. Emellett 63 százalékuk mondta, hogy nem készülnek sem létszámcsökkenésre sem növelésre, és csupán a vállalkozások 8 százaléka helyett kilátásba egy éven belül leépítést” – tájékoztatott az eredményekről Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Foglalkoztatottsági szempontból a budapesti és az alföldi cégek átlagon felül prosperálók, miközben a nyugat-dunántúli vállalkozások számolnak a legkevesebb új munkaerő felvételével. Pozitívnak mondhatók az eredmények a munkabér növekedés tekintetében is, hiszen a vállalkozások 31 százaléka véli úgy, hogy növekedni fognak ágazatán belül a dolgozói bérek.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!