2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A vezető hazai olajipari vállalat integrálja a MOL és a Slovnaft működését - közölte a társaság. A cég horvátországi akvizíciója körül ugyanakkor vizsgálatokat kezdeményezne az új horvát kormány.

Horvátországban az új kormány vezető ereje a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) pártja megkezdi az INA-MOL adásvétel felülvizsgálatát - írta hétfői számában a Vecernji list című zágrábi újság. A legnagyobb példányszámú horvát napilap úgy értesült, hogy az új zágrábi kabinet rövidesen kinevezi az INA ellenőrző bizottságának tagjait, akiknek a törvény értelmében minisztereknek kell lenniük. Ezután kezdik meg az INA-MOL adásvételi szerződés felülvizsgálatát, mert a kormányzó párt, a Horvát Demokratikus Közösség úgy véli, hogy a MOL jóval nagyobb döntésjogot kapott, mint amennyi kisebbségi tulajdonosként megilletné.

A Mol szlovák leányvállalatával a Slovnafttal ugyanakkor jóval harmónikusabbak a kapcsolatok, ennek köszönhetően döntöttek arról, hogy egységes üzleti szervezetben és irányítás alatt, a feltárt szinergiák megvalósításának céljával integrálják a MOL és a Slovnaft működését. A MOL-csoport vezető testülete változatlan marad. Az integráció révén egy erősebb és hatékonyabb MOL-csoport jön létre, amely a tagok legjobb képességeit egyesítve még jobban meg tud felelni a régióban előtte álló kihívásoknak és stratégiai célkitűzéseinek. Másfelől a MOL Rt. és a Slovnaft a.s. Igazgatósága, valamint a TVK Rt. Igazgatósága a 2003. december 16-i ülésen határozott arról, hogy 2004. január 1-től integrált Vegyipari Divíziót állítanak fel, melyben a TVK és a Slovnaft vegyipari termelési- és kereskedelmi tevékenységét integrált módon működtetik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!