5p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az egy évvel korábbi veszteséghez képest nagyon durván megugrott a mínusz a TV2-nél a 2015-ös évben. Igaz, eközben az árbevétel látványosan nőtt. A TV2 látszólag a csőd szélén áll, de az új tulajdonosok biztos, hogy tudták mit vesznek.

2015 őszén új tulajdonoshoz került a TV2, így különösen érdekes a vállalat tavalyi eredménye. A számok azt mutatják, hogy a csatorna nehéz gazdasági helyzetben van, és a 2014-2015-ben - valódi vagy strómanként - regnáló Simon Zsolt - Yvonne Dederick páros nem tudta javítani a vállalat gazdasági eredményeit. Nem véletlen, hogy egy olyan tulajdonoshoz került a médiavállalat, amelyet a gazdasági szempontokon túl politikai célok is vezéreltek.

A napokban közzétett beszámoló szerint az új tulajdonosok vélhetőleg „tiszta lappal” szerették volna indítani az idei esztendőt, hiszen a korábbiakhoz képest jóval nagyobb leírást láthattunk, ugyanakkor számos olyan tételt is találunk, amelyek értelmezése nem egyszerű, legfeljebb hipotéziseket állíthatunk fel.

Megérkezett az első felújított metrókocsi 

Kattintásra galéria nyílik! 

Az a TV2 beszámolójából kiderült, hogy a vállalat árbevétele kilőtt, hiszen a 2014-es 9,69 milliárd forinttal szemben 18,3 milliárdot értek el, ez pedig az utóbbi öt év legmagasabb árbevételének számít. Más kérdés, hogy a cég vesztesége is megugrott, hiszen 5,5 milliárd mínuszt mutatott. A döbbenetesnek tűnő veszteség mindazonáltal a TV2 háza táján nem számít kiugrónak, hiszen 2011-ben, 2012-ben és 3013-ban is felülmúlta az akkori mínusz ezt az összeget. Igaz, a 2014-es félmilliárdos veszteséghez képest tetemes a növekedés. A vállalat 2014-es számai egyébként némileg torzítják a helyzetet, hiszen az akkori tulajdonosváltás miatt a kimutatás nem volt teljes körű. (Az eredményeket az alábbi táblázatban közöljük)

Ha a tavalyi eredményeket a 2013-as számokkal vetjük össze, akkor azt láthatjuk, hogy a TV2-nél 13 százalékkal növekedett az árbevétel és megfeleződött a veszteség. A két évvel korábbi számokhoz képest az anyagjellegű ráfordításokban nem volt nagyon nagy eltérés, hiszen az 11,1 milliárdról 11,5 milliárdra nőtt. A TV2 beszámolójának kiegészítő melléklete szerint 6,55 milliárdos volt a tárgyévi filmbeszerzés, 4,79 milliárd az értékcsökkenés és 1,9 milliárd forint a leírás. Ami problémás, hogy a műsoridőnek csak egy részét töltik ki a filmek, miközben igen komoly költségelemet jelentenek. Ráadásul a heti nézettségi rangsorban ezek a programelemek csak nagyritkán szerepelnek a legnézettebb műsorok között.

Ezzel szemben az igénybe vett szolgáltatások értéke, amely jórészt a sajátgyártású produkciókat jelenti 8 milliárdos költségtétel. Más kérdés, hogy ezek a műsorok legalább a tévé elé ültetik a nézőket. Így például a tavalyi évben a legnézettebb műsor, a Sztárban sztár a TV2-höz kötődött. A személyi jellegű költségek 3,1-ről 3,3 milliárdra történő növekedése is hasonló mértékű, mint az anyagjellegű költségek soron látható.

Nézze meg a világ első 3D nyomtatóval készült épületét!  

Kattintásra galéria nyílik! 

Ami további fejfájást okozhat Andy Vajnának (Vajna András György), hogy a vállalat a veszteséget a saját tőkéből "finanszírozta", így az az egy évvel korábbi 5,511 milliárddal szemben 7,1 millióra csökkent. Mindez nem jelenti azt, hogy a vállalat csődben lenne, hiszen a pénzeszközök soron 1,1 milliárd forintot láthatunk, ám a gazdasági helyzete kedvezőnek sem mondható. Mindenestre a jövőben borítékolható, hogy tőkét fognak emelni a vállalatnál.

Fontos dolog, hogy tavaly a hirdetések szempontjából legfontosabbnak tekintett 18-49-es korcsoportban nem volt különösen erős a csatorna, ráadásul a reklámok az úgynevezett főműsoridőben (19 és 23 óra között) jelennek meg a legintenzívebben, hiszen ekkor néz a legtöbb kereső tévét, ám ezekben az órákban sem vitézkedett a csatorna. Voltak időszakok, amikor a hétköznap estéken kifejezetten szenvedtek, és az RTL-csoport kábelcsatornái (Cool, F+) szorongatták a TV2-t. Mindezek ellensúlyozza persze az a tény, hogy az állami hirdetések során erősen felülreprezentált a TV2, illetve a piaci szereplők felé régebb óta egy szélesebb célcsoportot (18-59 évesek) és hosszabb főműsoridőt (18-23 óráig) kommunikálnak és értékesítenek. Mindezzel együtt a csatorna, illetve a TV2-höz tartozó kábeltévékkel együtt a médiacsoport kevesebb nézőt ért el a hirdetők számára fontos célcsoportokból (legyen szó a 18-49-ről vagy akár a 18-59-es korcsoportról), ami a hirdetési bevételeknek is korlátot szab.

Ezt egyébként az idei év tavaszán némileg sikerült javítani, hiszen a hétvégéken a két nagy kereskedelmi csatorna versenyében rendre a TV2 az erősebb. Ráadásul az utóbbi hetekben a hétköznapokon is sikerült előrelépniük. Ugyanakkor a médiapiac az elmúlt években egyértelműen fregmentálódott, így a TV2 erősödése mellett csoport szinten is előre kell lépniük, erre lehet megoldás a néhány hete bejelentett agresszív kábeltévés terjeszkedés. Más kérdés, hogy ezek felfuttatása is időbe és komoly pénzbe fog kerülni.

Mindezek alapján az a határozat, amely engedélyezte a két nagy kereskedelmi csatornának, hogy pénzt kérjenek a kábelszolgáltatóktól, életmentő lehet a TV2 számára. Ugyanakkor az sem lenne meglepő, ha a következő időszakban további komoly hitelek érkeznének állami hátterű pénzintézetektől. Azt pedig evidenciának lehet tekinteni, hogy a hirdetési bevételeknél továbbra is fontos tényező lesz a kormányzati kötődés.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!