3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kinevezése pillanatában még lendületben lévő csatornához érkezett a TV2 új vezére, aki feltételezhetően a remélt jobb bevételi számok elérése mellett a nézettséget is növelni szeretné. Az elmúlt hetek statisztikái alapján mindenesetre a lecke fel van adva. A helyzet persze lehetne jóval rosszabb is, az M1-nek például immár nem a gyenge közepes csatornák, hanem az "erős törpék" az ellenfelei.

Míg az ősz folyamán úgy tűnt, a TV2 fogást talált fő konkurensén, és beérheti a nézettségi versenyben az RTL Klubot, addig 2011 teljesen más folyamatokat mutat. Az év első 5 hete egyértelmű RTL Klub fölényt hozott, eddig egyetlen estét sem veszített el a csatorna, sőt szoros eredmény is alig volt. Ugyan várható volt, hogy a TV2 új vezére, Simon Zsolt a korábbiakhoz képest néhány dolgon változtat, a múlt héten bejelentett lépések azonban jelentős átszervezést tükröznek. Az eredmények, illetve azok hiánya minden bizonnyal közrejátszott a változtatásokban, mely a programstruktúrát egyelőre nem érintették, ám több funkcionális területet, így a marketinget, vagy a kereskedelmi részleget igen. Kinevezését követően Simon Zsolt ugyan azt hangsúlyozta, hogy nem célja a nézettségi verseny megnyerése, ám nem kell ahhoz bennfentesnek lenni, hogy a jelenlegi 20 százaléknál magasabb közönségaránynál sokkal jobbat szeretne a csatorna vezetése.

Nagy kérdés persze, hogy a nyögvenyelősen induló, majd elsöprő sikert arató Való Világ ellen ismét programra kerülő 40 milliós játszma mit fog hozni. Igaz, a nézettségi listákra ősszel berobbanó, majd januárban azonban csalódást okozó Ezek megőrültek számait valószínűleg a műveltségi vetélkedő is eléri majd.


Mint a korábbi hetekben mindig, az 5. héten is az RTL Klub-ot választotta a legtöbb televíziónéző: mind a hét napon megnyerte a főműsoridős nézettségi versenyt a 18-49 éves korosztályban. Az RTL Klubra átlagosan a 18-49 éves korosztályba tartozó nézők 32,9 százaléka kapcsolt, a TV2-re 19,6 százalék, a Film+ került a harmadik helyre átlag 5 százalékos közönségaránnyal, majd a Viasat3 (4,7% SHR), a Cool (4,3% SHR) és az M1 (3% SHR) következett.


Ami az esti időszakot illeti, nem tapasztalható komoly változás a két nagy kereskedelmi csatorna közötti versenyben. A Tények a hétköznapok többségét (csütörtök kivételével) megnyerte, ám ezt követően a második számú csatornát elhagyják a nézők, és az RTL Klub a Való Világ, Fókusz, Barátok közt trióval biztosítja a hétköznapi estéket.

Ami a heti kronológiát illeti, gyakorlatilag az elmúlt időszak információit tudjuk ismételni. Hétfőn a Dr. Csont győzött az NSIC ellen, kedden pedig a Castle volt jobb a TV2 aktuális filmjénél (A pók hálójában). Szerdán a Doktor Houset és a Mercy angyalait verte a Visszatérés a kék lagunába című film. Csütörtökön az Amerikai pite 2-t verte az RTL filmje, a Beverly Hills-i ninja. Pénteken a CSI egészen magabiztosan küldi a süllyesztő felé a HawaiiFive-O című sorozatot. Szombaton a Való Világ kiválasztási epizódja ellen nem volt esélye a Nem vagyunk mi angyalok című filmnek. Vasárnap viszonylag szoros volt, hiszen a TV2-n adott 27 idegen igen, több nézőt vonzott, mint az RTL Klub filmje, a St Trinians, nem apáca zárda. A dolog szépséghibája csupán az volt, hogy a filmet megelőzően a Való Világ és a Napló nézettsége között óriási különbség alakult ki a valóságshow javára.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!